Kötelességünk kenyeret és vizet adni annak, aki rászorul

Mi a helyzet a magyar kerítéshez újabb és újabb hullámban érkező, majd Románia felé kerülő migránsokkal? Az Origo égetett pengésdrótot, szemetet, kóbor kutyákat, barátságos román és barátságtalan magyar rendőröket, valamint egy szókimondó exkisgazda polgármestert talált a határvidéken. 

„Nem nagyon járnak erre mostanság menekültek, és ahogy hallom, Romániába se mennek sokan” – mondja Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere egy pohár citromos kólával a kezében. A falu kőhajításra fekszik a magyar–szerb–román hármas határtól. Molnár Róbert annak idején nagyobb pályán játszott: a 90-es években ő volt a Független Kisgazdapárt elnökének kabinetfőnöke.

Kübekháza: meseország főtere Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Srí Lankáról is jöttek

Kübekháza rendezett, élire vasalt kis falu. A főtere valóságos meseország. Dizájnolt tóval, ívelt hidacskával, vén fákkal, nyílegyenes sövénnyel és fehérre festett szaletlivel. A polgármesteri hivatal is tip-top, klasszicista stílusban épült, és mintha csak most száradt volna meg rajta a fehér festék. A váróba vezető üvegajtó magától nyílik, a folyosó végén egy kisebb kiállítás látható a falu történetéről.

A tavaly felpörgő migrációs helyzet nem nagyon ért ide, a menekültek nem erre jöttek. „Amikor a kerítés megépült, felkészültünk, hogy erre tereli majd a népeket, de nem árasztottak el minket. De ebben a belvíz is megakadályozza őket” – mondja a polgármester. Pedig anno

készítettek egy akciótervet egy helpcenterre, sátorral, élelmiszerrel, gyógyszerrel, miegymással.

A komplexumot a település szélén állították volna fel, de nem volt rá szükség. Persze azért jön egy-két migráns. A múlt héten például két Srí Lanka-i fiatalember jött erre.

Benne voltunk, csak nem tudtuk a nevét

„Egyébként korábban mindig is érintett terület voltunk, csak nem ismertük azt a szót, hogy migráció” – mondja a polgármester.

Szöktek erre Romániából a Ceaușescu elől, meg Jugoszláviából a Milošević elől.”

Talán ezért is lehet, hogy errefelé nincs olyan erős hatása a mindent letaroló kormánykommunikációnak. „Errefelé nem megy az a gyűlölködés, amit az ország többi részén tapasztalhatunk.”

A polgármester szerint

komoly morális válságban van a magyar társadalom.

„A faluban mesélte egy férfi, hogy az apósa vasárnapi ebédnél ráborította az asztalt, csak mert más politikai véleményen volt mint ő, és ennek hangot adott.”

Előbb-utóbb elege lesz a népnek

„Vége lesz ennek, méghozzá hirtelen, csak azt nem tudni, hogy mikor. Előbb-utóbb elege lesz a magyar társadalomnak abból, ahogy uralkodnak fölötte, elege lesz a pökhendiségből és az arroganciából. Most még nem tartanak ott, mert még nem szenvedtek eleget. 2011 óta tart ez a harcos retorika. Azóta mindig valamilyen ellenség van az emberek elé vetítve, akit aztán a kormány legyőz. Csak az a baj, hogy ebbe felemésztődik a társadalom.”

Molnár Róbert: 2011 óta tart a harcos retorika Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A polgármester szerint nem az ő dolga, hogy eldöntse, mi legyen a bevándorlókkal, de úgy érzi, köteles kenyeret és vizet adni minden arra járónak, aki rászorul.

Odaát, Szerbiában

Lerobbant téglagyár áll Szabadka határában. Már vagy 20 éve bezárt. Az ablakok betörtek, néhány fal pedig egész egyszerűen beomlott. Körülötte az avarban viszont sokkal frissebb szemét áll. Olyasfajta szemét, ami ismerős lehet azoknak, akik a menekültek nyomában jártak tavaly nyáron és ősszel. Üdítősflakonok, konzervdobozok, takarók, rongyok, sátorelemek. Három kutya mászkál és szimatol közöttük. Sokat esett mostanában az eső, nagy a sár, a pocsolyákat hajszálvékony jégréteg fedi, könnyedén törik az ember lába alatt.

A sofőr akarta kirabolni őket

A helyi média szerint itt gyűlnek össze rendszeresen azok a menekültek, akik nem tudják bizonyítani, hogy Szíriából, Afganisztánból vagy Irakból származnak, és akik visszapattantak a horvát–szlovén–osztrák–német útvonal valamelyik állomásán. Most azonban üresen áll. Sehol senki, lábnyomokat sem látni a sárban.

Ahogy Szabadkán se nagyon. „Néha-néha leszállnak valamelyik vonatról, és elsétálnak a buszállomásra. Onnan viszi őket tovább az, akit meg tudnak fizetni” – mondja egy ősz hajú, bajuszos, dohányzó taxisofőr a vasútállomás előtt. „Öt-hat fős csoportokban jönnek.”

A helyi magyar rádióban bemondják, hogy egyik átkelőnél sincs fennakadás a szerb–magyar határon. Sehol sem kell 20 percnél többet várni. A városból kivezető sztráda mellett két ijedt tekintetű fiatalember sétál. Irániak. Azt mesélik, hogy

ki akarta rabolni őket a sofőr, akivel idáig jöttek.

A pénzüket és a mobiljukat akarta, úgy kellett elszaladniuk. Csak annyit kérdeznek, hogy merre van a buszpályaudvar, és már mennek is tovább.

Mitől fekete a pengésdrót?

A határ menti Horgos környékén sok a rendőr az országúton, ötpercenként szembejön egy. Errefelé van a tavalyi menekülthullám egyik legnépszerűbb átkelőpontja, ahol egy vasúti sín metszi a határt. A kerítésben van egy lyuk a síneknél, annak idején egy félig vonat, félig kapu hibriddel dugaszolták be. Menekültek erre sincsenek, de a sínek mentén azért látszik, hogy letaposták a növényzetet.

Mintha tűz pusztított volna Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A lyuknál nagy munka zajlik. Egy hatalmas gödröt ásnak, nem árulják el, hogy miért. A munkálatokat féltucat katona és két rendőr figyeli. Megpróbálják megtiltani nekünk a fényképezgetést, de hát mi Szerbiában állunk. Nem tehetnek semmit.

Egy katonai helikopter köröz a környéken,

ha jól látjuk, egy ideig a Tisza fölött repült, majd a kerítés nyomvonalát követi.

Most már szállingóznak

A kerítés itt egy hosszú, mély árok mentén fut végig. Odalent is sok a szemét. Az árokban most áll a víz. A kerítés előtt itt-ott megfeketedett a pengésdrót, nem tudjuk hogyan, de úgy néz ki, mintha tűz okozta volna. Ezek alatt a részek alatt az árokban is volt pengésdrót, de nem szépen kifeszítve, hanem gubancosan behajítva. A kerítéseken egy tábla áll, amelyre sok nyelven (arabul is) ráírták, hogy az objektumot rongálni bűn.

Mi-8-as a határon: fentről is figyelnek Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A környező földeken megy a munka. A legtöbben kapálnak, de olyan is van, aki egy traktor motorháztetőjén könyököl. „Szőlő lesz, reméljük” – mutat körbe. „Ezerjó. Az itt az őshonos fajta.”

„Most azért kezdenek újra szállingózni” – mondja a migránsokról. „Gyünnek, mennek. Úgy hallom, a hármas határ fele.” Elmeséli, hogy tavaly sok kár érte őt. A földjein átkelő népek megették a szilváját és az almáját. „A szőlőhöz nem nyúltak, szerintem nem tudják, hogy mi az” – mondja, és nevet.

Hármas határ

A hármas határt egy nagy, háromszög alapú, fehér szobor jelzi. Pont itt ér véget a magyar határkerítés, méghozzá hirtelen. Semmi lezárás, semmi objektum, egyszerűen csak huss, abbamarad. A gigantikus határkő hatalmas pusztaság közepén áll. A fű nehéz a nedvességtől, a levegő is párás. Nem is lenne olyan hideg, de nagyon erős a szél. Innen indulnak három irányba a határkövek. Ezeket kell képzeletben összekötnünk egy vonallal, hogy tudjuk, pontosan hol húzódik a határ. A román oldalon egy nagy fehér rendezvénysátor áll. Mint később megtudtuk, 97 óta. Ott tartották a három legközelebbi falu (a magyar Kübekháza, a szerb Magyarmajdány-Rábé és a román Óbéba) összetartozását szimbolizáló ünnepélyt, de

tavaly elmaradt a buli.

A sátor előtt egy terepjáró áll, benne egy román katona és egy rendőr. Kiszállnak, és szemügyre vesznek minket, majd udvariasan köszönnek (szerbül), és integetnek, amikor lencsevégre kapjuk őket. Azért a közelben maradnak, és szemmel tartanak, hátha mégis átesünk hozzájuk valahogy.

A szerb–magyar–román hármas határ a szerbiai oldalról nézve Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A magyar oldalon saras földút vezet el a távolban. Két ember közeledik rajta. Megvárjuk őket. Ugyanaz a leosztás, mint a román oldalon, egy katona egy rendőr. „Heló!

Ne fényképezzél!”

– kiabálja. Megnyugtatjuk, hogy nem fog látszani, ha nem akarja. Eláruljuk, kik vagyunk, erre a katona előkapja a walkie-talkie-ját, és továbbítja valahova az infót.

Nem jön erre senki”

– mondja a rendőr, amikor a bevándorlókról kérdezzük, és már mennek is tovább a metsző szélben.