Vádemelés vár a kínai selyemfiúkra
![kínai bordély](https://cdn.origo.hu/2023/12/BMZqI2Kx_9U78COaPzitwjdWy01ZF-keL0b10btfjEk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxMzZiMDg5MTgyNDRhZDQ5MjdiYmMzNzVmMGMyNjJj.webp)
Kétéves vizsgálat után a napokban lezárták a nyomozást Budapesten leleplezett kínai bordélyházak és fenntartóik ügyében.
A Nemzeti Nyomozó Iroda egységei még 2014 májusában csaptak le a kerítőkre: öt helyszínen tartottak házkutatást, két bordélyházban pedig prostituáltakat és kuncsaftokat is lelepleztek a rajtaütés során – de bilincsben vitték el a bordélyokat üzemeltető öt kínai állampolgárt, három férfit és két nőt is.
Mint kiderült, a társaság Kínából hozatott fiatal nőket,
szolgáltatásaikat pedig egy budapesti, mandarin nyelvű lapban hirdették, masszázs címen
– a kuncsaftok a megadott telefonszámon jelentkezhettek. A bordélyházakban a nyomozók közel 10 millió forintnyi értékű készpénzt, és három éles lőfegyvert foglaltak le a hozzájuk tartozó lőszerekkel együtt, de találtak némi kábítószergyanús anyagot is.
Az NNI bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem, prostitúció elősegítése és kerítés gyanújával indított eljárást az elfogott öt személy ellen, április 27-én pedig elküldték vádemelési javaslatukat a Fővárosi Ügyészségnek.