Túlterheltség vezetett a Hortobágyi Nemzeti Parkban július 1-jén történt bombarobbanáshoz – írja a Magyar Nemzet Vargha Tamásnak, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának írásbeli válaszára hivatkozva.
Az államtitkár Demeter Márta szocialista képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából a lap szerint az derül ki, hogy
szélsőséges túlterhelést jelentett a parkban végzett robbanótest-mentesítési munka az ott dolgozó tűzszerészeknek.
Az adatok szerint 2012-ben 14 500 órával kellett többet dolgozniuk a tűzszerészeknek a Hortobágyon, 2013-ban ez a szám 34 600-ra, 2014-ben 47 ezerre nőtt, majd 2015-re 45 600-ra mérséklődött. Idén eddig 31 ezer túlórát számoltak el.
Eközben a lap szerint a szaktárca 2013-ban 27 millió forint túlórapénzt fizetett ki, 2014-ben viszont csak 13 millió forintot.