Tizenöt tagú cigarettacsempész bűnszervezetet számolt fel Tiszakóród és Szatmárcseke térségében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a banda hét tagját előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - közölte az adóhatóság, amely 10 millió forint készpénzt is lefoglalt a csoporttól.
A főleg éjszaka dolgozó banda naponta 60 ezer doboz cigarettát is átúsztathatott a Tiszán Ukrajnából. A feketepiacon terített füstölnivalón havi 100 millió forintot meghaladó profitra tett szert a csoport, ezzel pedig milliárdos bevételkiesést okozhattak a költségvetésnek.
A rajtaütés napján 65 pénzügyi nyomozó és pénzügyőr 15 helyszínen tartott házkutatást, az akcióban a szállítókat, a figyelőket, és a vezetőt is sikerült elfogniuk.
Azokat az orgazdákat is felderítették, akik a csempészcigarettát a határ menti depókból továbbszállították és országszerte terítették.
Az elkövetők többsége büntetett előéletű, többen közülük járműveikkel a hatóság tagjainak testi épségét veszélyeztették.
A bűnszervezet vezetőire költségvetési csalás miatt 16 év szabadságvesztés várhat.
A nyomozók 15 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük heten előzetesben vannak.