Meghosszabbították a nyomozást a 4-es metró ügyében
![4-es metró](https://cdn.origo.hu/2023/12/zOhhr0P8vL6Qp6ay1yGLLsTGx_BAK7r46Z_bEhMd-9g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5OGFmNjYxM2QzNzQ2NThiZWJmODc1OTUzNzY0OTRj.webp)
A Magyar Idők azt írta: a metrókocsik beszerzésével összefüggésben 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás idén szeptember 16-án került a főügyészség hatáskörébe, és a korábban december 3-ig megállapított nyomozási határidőt hosszabbította meg a Legfőbb Ügyészség.
A Magyar Idők arról is írt, hogy értesüléseik szerint
már több gyanúsítottat is számon tart a nyomozó hatóság
a vizsgálatban, de azt, hogy pontosan kikről van szó, a nyomozás érdekeire hivatkozva a Központi Nyomozó Főügyészség nem közölte.
Az ügyben vizsgálat azután indult, miután a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően az Állami Számvevőszék megvizsgálta a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket.
A számvevőszék jelentése szerint a beruházással a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. Akkor hűtlen kezelés miatt az új városvezetés és a számvevőszék is feljelentést tett - írta a lap.