Nyerges Zsolt szerint jobban van Simicska

simicska lajos sárvári lovascentrum ló ügető
Vágólapra másolva!
Kórházba került Simicska Lajos. A hírek szerint tüdővérzés miatt vitte el a rohammentő, de barátja és üzlettársa, Nyerges Zsolt az Origónak azt mondta: nincs komoly baja, csak egy vírusfertőzésről van szó. A milliárdos vállalkozó egészségének megromlásáért nem csak a dohányzás lehet a felelős.
Vágólapra másolva!

Kórházba vitték Simicska Lajost - adta hírül a Ripost. A portál információi szerint a vállalkozónál tüdővérzést diagnosztizáltak, ami összefügghet azzal, hogy évtizedek óta láncdohányos.

Kórházba került a milliárdos vállalkozó Fotó: Bielik István - Origo

Noha az év elején a fővárosból a csendesebb, jobb levegőjű Veszprémbe költözött, Simicska nem hagyott fel a dohányzással.

Nyerges Zsolt: Lajos jobban van

„Valóban kórházba került a barátom, de

szó sincs arról, hogy súlyos állapotban lenne”

- mondta az Origónak Simicska üzlettársa és barátja, Nyerges Zsolt. Úgy pontosította a híradásokat, hogy nem szombaton, hanem még pénteken került Simicska kórházba, "egy egyszerű vírusfertőzés szövődménye miatt, ami bárkivel előfordulhat".

Egy korábbi uszodaavató - a kép jobb szélén Nyerges Zsolt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„Ma délelőtt meg is látogattam, egy órát beszélgettünk” - tette hozzá Nyerges Zsolt. Már jobban érzi magát, kivizsgálták, és nincs komoly baj, de az orvosok szerint pár napot még feküdnie kell, így a kórházban marad. „Az az igazság, hogy egy olyan típusú embert, mint Lajos, csak így lehet ágyban tartani.”

A fia vette át az irányítást

Néhány napja Simicska 24 éves fia vette át a Magyar Nemzet kiadójának vezetését. Mint arról az Origo is beszámolt, a Magyar Nemzet főszerkesztője, D. Horváth Gábor nem kívánta kommentálni a Marketing és Média Online értesülését, miszerint

Simicska Ádám Lajost nevezik ki a napilapot is kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. élére.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel bő egy éve nyíltan szembenálló vállalkozó 24 éves fiát a hivatalos cégadatok szerint április 13-án nevezték ki ügyvezetőnek. A cégadatok szerint marad a posztján az eddigi ügyvezető, Tóth Marianna is, aki Liszkay Gábort váltotta a G-nap után.

A Magyar Nemzet szerkesztőségébe már régóta bejár a vállalkozó fia Fotó: Origo

Úgy tudjuk, hogy Simicska Ádám már egy ideje bejár az Üllői úton lévő szerkesztőségekbe, és közelről figyeli, hogy miként is működik apja médiabirodalma - a Magyar Nemzet mellett az MNO, a Lánchíd Rádió és a Class FM szerkesztősége is ott található.

Három szó és a G-nap

Az említett G-napra sokan emlékezhetnek. Ezt a napot a normandiai partraszállás, a D-Day mintájára nevezték el Simicska gecizése miatt G-Day-nek vagy G-napnak.

Több mint egy éve tart az Orbán–Simicska-háború Forrás: Origo

"Orbán egy geci" - így fakadt ki indulatosan 2015. február 6-án Simicska, lavinaszerű folyamatokat indítva el ezzel a gazdaság, a sajtó és a politika terén. Mint arról az évfordulón az Origo beszámolt, az ellenzék által oligarchaként támadott, a kormányfő által viszont korábban még nemzeti nagytőkésként megvédett Simicska nem számíthat sok jóra, amióta nyílt háborúba kezdett.

Simicska Lajos 1999-ben, miután lemondott az APEH elnöki posztjáról Forrás: MTI/Illyés Tibor

Simicska Lajos volt Orbán Viktor gimnáziumi társa, Bibó-kollégista, Fidesz-pénztáros, APEH-elnök, ma viszont a gazdasági életben egyre inkább visszaszoruló, de még mindig milliárdos cégtulajdonos.

Megsínyli a Közgép is

A Simicska érdekeltségű Közgép Zrt. már pár nappal a G-Day után elbukott egy 3,3 milliárdos útépítési tendert, és azóta is rossz napokat él meg. Míg utolsó "békeévében", 2014-ben a cég 11 milliárdos osztalékot termelt, 2015 júliusában a Közbeszerzési Döntőbizottság három évre kizárta minden közbeszerzésből.

Közgép-tábla, rajta az elhíresült indulatos szavakkal Fotó: Bielik István - Origo

A Közgép tavalyi évét értékelő Origo-elemzés szerint a Közgép egy félstadionnyi állami megrendelést sem tudott tavaly felmutatni a közbeszerzéseken, igaz, 2015 második felét eleve a partvonalon kívül töltötte. A cég egy olyan ágazatban tevékenykedik, ahol

az államon kívül nem igazán van más megrendelő,

így a korábban az állami megbízásokból százmilliárdokat kaszáló Közgép a Közbeszerzési Értesítőben tavaly megjelent hirdetmények szerint egyedül indulva mindössze 1,35 milliárd forintot, konzorcium tagjaként pedig további 5,06 milliárd forintot

nyert el a különféle tendereken.

A Közgép - a Hídépítővel és a Strabaggal - korábban részt vett a Margit híd felújításában Forrás: Margit híd sajtóiroda

Ami pedig a jövőt illeti: idén februárban megerősítette a Fővárosi Törvényszék a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Közbeszerzési Hatóság korábbi döntését, így Simicska Lajos cége három évig nem indulhat közbeszerzési pályázaton.

Máshol is szűk a pálya

Ráadásul

Simicska Lajosnak nemcsak az építőiparban lett szűkebb a pálya:

nagyon úgy tűnik, hogy a TV2-t Andy Vajna elhappolta Simicska üzlettársa, Fonyó Károly elől.

Simicska Lajos és Andy Vajna: mindketten birtokolni akarták a TV2-t Forrás: MTI - ORIGO

Mindenesetre a Megapolis ügyvédje hosszú jogi procedúrára számít, de időközben Vajnáék már az új hírigazgatót is kinevezték.

Kivásárolják alóluk a földeket

Eközben ha pozíciókat nem is veszítenek a Simicska Lajoshoz köthető mezőgazdasági vállalkozások, mindenesetre érdekes, hogy kikhez kerültek a milliárdos vállalkozó által bérelt állami földek, amelyeket árverésre bocsátottak.

Árverésre bocsátotta az állam a Simicskáék által bérelt földeket is, de bérlők maradtak Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Origo írta meg, hogy félmilliárd forintnyi földet vásárolt meg Tápiószőlős korábbi független polgármestere a lányával azokból a Cegléd környéki állami földekből, amelyeket Simicska Lajos üzlettársának, Nyerges Zsoltnak az érdekeltsége bérel.

Korábban ugyancsak a Nyerges-érdekeltség bérelte ceglédi földekre licitált félmilliárdért egy helyi vállalkozó felesége

- mint kiderült, nem csak a családja részére, mert több mint 200 millió forintért egy tápiószőlősi műkörmösnek is jutott belőle.

Plakátháború Budapesten

Jól szimbolizálja Simicska Lajos meggyengült pozícióit az érdekeltségében lévő Mahir Cityposter Kft. idei kálváriája: a cég budapesti hirdetőoszlopainak egy részét januárban a Fővárosi Önkormányzat megbízásából elbontották.

A főváros felbontotta a szerződést, és eltávolította a hirdetőoszlopok egy részét Fotó: Polyák Attila - Origo

A Mahir őrző-védőket kezdett alkalmazni az oszlopok védelmére, a hatóságok ezután a biztonsági cég felé fordultak, sőt két őrző-védőt garázdasággal is meggyanúsítottak - később kiderült, törvénytelenül.

Az oszlopháború egy ideje nem az utcán, hanem a bíróságon folyik Forrás: Origo

Az oszlopbontást a bíróság később megtiltotta a fővárosnak. Az elbontott póznák közül többet azóta a hirdetőcég visszaállított, ám a főváros és a Mahir közti háborúnak még nincs vége, miután

a cég bíróságon támadta meg a főváros döntését, amellyel egyoldalúan felbontotta a szerződésüket.

Mint arról az Origo beszámolt, a bíróságon figyelmeztették a fővárost: rosszhiszemű pervitel miatt akár bírságot is kaphat a Fővárosi Önkormányzat, ha továbbra is úgy viszonyul a perhez, mint eddig.

Simicska reklámozta Gyurcsányt

A Simicska-érdekeltség Mahir Cityposter hirdetőoszlopain, amelyeket az Orbán és Simicska közti viszony megromlása előtt a választási kampányokban rendre elleptek a Fidesz hirdetései, idén februárban - a fővárosi oszlopháború kirobbanása után - váratlanul a Demokratikus Koalíció hirdetései tűntek fel, Gyurcsány Ferenc képmásával. Az Origo megírta: a volt kormányfő pártja kétszáznál több plakáthelyet vásárolt a Mahir Cityposter Kft.-től.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!