Narancs riasztás: heves viharok söprik el a hőséget

Vágólapra másolva!
Délnyugat felől több hullámban heves zivatarok érték el az országot. A Balaton északi partján rombolt, a fővárosban csak kisebb károkat okozott a vihar. Veszprém megyében napokig is eltarthat a helyreállítás.
Vágólapra másolva!

Viharos széllel, heves esővel, helyenként jéggel csapott le a hidegfront.

Veszprém megyében napokig is eltarthat a szerdai vihar utáni kárfelszámolás, mert annyi esetet kell megoldaniuk a tűzoltóknak, mint amennyi az egész országban szokott bekövetkezni egy átlagos napon – közölte a katasztrófavédelem.

A bejelentések döntő többsége útra vagy lakóházakra dőlt fákról, megrongált tetőszerkezetekről, valamint elöntött helyiségekről szól; több mint 200 hívást fogadtak a tűzoltók.

A közlés szerint még legalább 130 beavatkozás áll a Veszprém megyei, illetve a környező megyék városainak hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói előtt.

A Balatonnál az északi parton tombolt a leghevesebb vihar

A Balaton térségét nyugati, délnyugati irányból szerda este fél nyolckor érték el a heves zivatarok. A legerősebb góc, egy szupercella (örvénylő zivatar) centrumával az északi part mentén haladt el, és sokfelé rendkívül intenzív csapadékot, pusztító jégesőt és orkánerejű szelet okozott – számolt be Horváth Ákos meteorológus, a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője az MTI-nek.

A Balaton térségében a legerősebb széllökéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) mérőhálózatán Zánkán 20.05-kor (112 kilométer/óra), Balatonfüreden 20.25-kor (115 kilométer/óra), továbbá Siófok és Alsóörs között a vízközépi mérőcölöpön 20.30-kor (120 kilométer/óra) regisztrálták.

A várható heves viharra már a reggeli óráktól figyelmeztetést adott ki az OMSZ siófoki obszervatóriuma, és a vihar közeledtét a tó körüli, másodfokon villogó viharjelző rendszer is megfelelően jelezte. Ennek köszönhetően a vízirendészet munkatársai időben figyelmeztették a vízen tartózkodókat, illetve időben sikerült lemondani a szabadtéri koncerteket is – összegezte a szakember.

Elmondta, hogy az éjszaka folyamán további zivatarok várhatóak a Balatonnál. Ezek a hajnali órákra megszűnnek, viszont a következő napokban erős szélre, 40–60 kilométer/óra erősségű széllökésekre kell számítani a térségben.

Dunaújvárosban és Velencén fesztiválokat állítottak le

A katasztrófavédelem közölte: nem szakítják félbe a fesztiválokat, az ott tartózkodók biztonságban vannak, nem kellett kiüríteni a területeket,

csupán a programokat függesztették fel a vihar elvonultáig,

illetve későbbi tájékoztatásig.

Egy órával később, kevéssel éjjel 11 óra előtt azt közölték: Dunaújvárosban folytatódhatott a rendezvény, Velencén azonban azóta is folyamatosan esik az eső, így ott nem tudták újrakezdeni a szabadtéri programokat.

Velencén kedden vette kezdetét az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT), Dunaújvárosban múlt péntektől e hét vasárnapjáig tart a Rockmaraton nevű fesztivál.

Budapesten csak kisebb károkat okozott

A XI. kerületi Baranyai téren autóra esett egy nagyobb faág, a XIV. kerületi Abonyi úton pedig három autóra zuhant egy kettétört fa. A XIII. kerületi Reitter Ferenc utcában egy építési területet határoló kordont fújt el a szél, a tűzoltók állították vissza a helyére.

A környező településeken is okozott gondot a lezúduló víz és a szél.

Pilisvörösváron félméteres víz állt a vasúti aluljáróban, amit a helyi önkéntes tűzoltók szivattyúztak ki, így újra megindulhatott a forgalom. Solymáron pedig egy húszméteres fa dőlt a villanyvezetékekre, itt a helyi önkéntes tűzoltók munkáját a fővárosi hivatásos egységek is segítik.

Riasztást adtak ki délután

Nyugaton Vas és Zala, keleten Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye több járására ismét narancssárga, vagyis másodfokú riasztásokat adott ki a várható heves zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután.

Forrás: OMSZ

Az érintett területeken már a következő órákban kialakulhatnak olyan zivatarok, amelyeket erős szél, jégeső és rövid idő alatt lezúduló, jelentős mennyiségű csapadék kísérhet.

Heves zivatarok is kialakulhatnak a 80-90 kilométer/órás erősséget meghaladó szélroham és nagy méretű (több centiméteres) jég kíséretében. Kiemelték továbbá, hogy több helyen valószínű felhőszakadás is, kisebb körzetekben akár 50 milliméternél több csapadék is lezúdulhat.

A Koponyeg.hu-n percről percre követheti, hol tart a vihar.

A csütörtök nyugodtabb lesz

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint zivatarokra csütörtök délutánig számítani kell, de heves kísérőjelenségek ekkor már legfeljebb keleten fordulhatnak elő. Ugyanakkor hozzátették, hogy csütörtök éjszakáig a lehulló csapadék mennyisége helyenként összességében szintén meghaladhatja a 30 millimétert, az Észak-Dunántúlon pedig a front mögött viharos széllökésekre is készülni kell.

Csütörtökön mindenütt megszűnik a hőség – írta a meteorológiai szolgálat. Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 23 Celsius-fok között alakul, keleten lesz legenyhébb a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet általában 19 és 25, míg a Tiszántúlon 26 és 32 fok között várható, délután azonban ott is lehűl a levegő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!