Pénteken többórás ragyogó napsütés várható, amelyet csak fátyol-és gomolyfelhők zavarnak – írja a Köpönyeg.hu. Esetleg északkeleten lehet rövid zápor. Délutántól megélénkül az északnyugati szél.
Reggel 9, délután 20 fok körül alakul a hőmérséklet.
Délutántól hidegfronti hatás érvényesül.
Szombaton változóan felhős időre számíthatunk, egy-egy záporral. Reggel élénk lesz az északkeleti szél, majd mérséklődik a légmozgás. 15 fok köré esik vissza a csúcsérték.
Vasárnap erősen felhős lesz az ég, és több helyen várható eső, záporeső. Az északi, északkeleti szél több helyen lesz erős. Tovább hűl a levegő: 7 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk csak délután.
Március 24. az év 83. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 282 nap van hátra.
Ma a Gáborokat köszöntjük.
A Gábor héber eredetű férfinév, a Gabriel magyar változata. Jelentése Isten embere vagy Isten erősnek bizonyult. Női párja a Gabriella.
Pénteken ér véget a Gyertek át! jelenlegi évada az RTL Klubon, közben a TV2 a Rio című animációs filmmel várja az egész családot, a Duna TV-n pedig folytatódik a Csak színház és más semmi. Szombaton a TV2 szintén elsősorban a gyerekeket szórakoztatja A szépség és a szörnyeteg Disney-változatával, de az RTL Klub is inkább a családokra koncentrál, ott a Narnia krónikái - Caspian herceg jön 19.20-kor. Vasárnap a TV2 a Jégkorszak negyedik részét, az RTL Klub pedig A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizekent adja, de a hétvégét zárhatjuk a LifeNetworkkel is, ott 21 órakor jön a Szokások rabjai című dokumentumfilm.