Századvég Gazdaságkutató: Velünk mindenki nyer

Vágólapra másolva!
A "Velünk mindenki nyer" szlogen jegyében indít konferenciasorozatot a Századvég Gazdaságkutató – mondta el Márton Péter az Origónak. A gazdaságkutató vezetője szerint miközben prominens előadókat fogadnak, aközben útjára is indítják a piac, a gazdaság és a politika felé azokat az új felismeréseket, eredményeket és megoldásokat, amelyekre hónapról hónapra közösen jutnak. Az első rendezvényen a turizmus lesz a középpontban. 
Vágólapra másolva!

Miért kezdett hozzá egy tematikus konferenciasorozat megrendezésébe a Századvég Gazdaságkutató?

Tulajdonképpen ez abból a kérdésből következik, hogy is tekintünk magunkra? Felfogásom szerint a Századvég Gazdaságkutató Zrt. olyan, mint egy tranzit, fogad és útjára indít fontos gondolatokat. Egy konferenciasorozat megszervezése azt jelenti, hogy fogadóállomása leszünk komoly tekintéllyel rendelkező szakértőknek, a gazdasági élet meghatározó szereplőinek és fajsúlyos kormányzati döntéshozóknak. Miközben prominens előadókat fogadunk, aközben útjára is indítjuk a piac, a gazdaság és a politika felé azokat az új felismeréseket, eredményeket és megoldásokat, amelyekre hónapról hónapra közösen jutunk. Ezért is mondom azt, hogy jó lesz az a konferenciasorozatunk szlogenjének: „velünk mindenki nyer".

Milyen témákban tartanak idén konferenciákat, és nagyjából hány rendezvényre számíthatunk?

Az első félévben hat, az év második felében hét konferenciával készülünk.

Turizmuskonferenciával rajtolunk, de lesz majd szó a fenntarthatóság és innováció összefüggéseiről, a nagyvállalati K+F-ről, az exportösztönzés lehetőségeiről, mint ahogy a sportról is. Ősszel beszélünk majd energetikáról, logisztikáról, az infokommunikáció új útjairól, az agrárium fontos kérdéseiről. Mindenben otthon leszünk.

Márton Péter, a Századvég Gazdaságkutató vezetője elmondta, hogy 13 konferenciát tartanak idén a gazdaság különféle ágazatairól Forrás: Origo

Milyen előadókat várnak, és milyen szempontok mentén választják ki őket?

Top előadókat várunk, akik a többiek előtt járnak, diktálják a tempót, képesek friss szemmel eredeti felismerésekhez jutni. A legjobbaktól akarunk tanulni, a legjobbakkal akarunk együtt dolgozni.

Milyen eredményeket várnak a konferenciasorozattól?

Azt várjuk, hogy ha teret adunk a legkiválóbb előadóknak és az új megoldásoknak, azzal mindenki nyer. Érdemes egymástól tanulnunk, érdemes egymással beszélnünk, érdemes a másikra odafigyelnünk. Ha erre képesek leszünk, az lökést fog adni az új gondolatoknak és a formabontó megoldásoknak, és akkor már nem lesz haszontalan a munkánk.

A konferencián a turizmus mely ágazatait kívánják megszólítani?

A turizmus emberi nyelven azt jelenti:

Ezért lesz fókuszban Magyarország, ezért lesz fókuszban Tokaj-hegyalja, ahova én magam személyesen is kötődöm. Megnézzük mi a helyzet a magyarországi szálláshelyekkel, a gasztronómiával és fesztiválturizmussal. De természetesen nem mehetünk el szó nélkül a turizmus és biztonság összefüggései mellett sem.

Hogyan függ össze a turizmus és a biztonság kérdése a 2010-es évek második felében?

Az a modern kori népvándorlás, amellyel ma Európa szembenéz, szó szerint mindent megváltoztatott – a turizmust lehetőségeit is. Terrormerényletek rázzák meg Európát, migránsok tömegei árasztják el Görögországot és Olaszországot, az ember háromszor is meggondolja, hová utazzon el.

ahová érdemes eljönni, elidőzni és megismerni a magyar ételek és italok zamatát. Azt állítom, új helyzet van, a magyar turizmus versenyelőnybe került nagynevű és korábban magasabbra értékelt riválisainál. Magyarország hívószó a külföldieknek, de hívószó a magyaroknak is, viccesen azt mondanám a korábban külföldre ácsingózó magyaroknak: „nyergel, fordulj!". Nekünk pedig, akik érintve vagyunk a magyar turizmusban, meg kell lovagolnunk ezt a számunkra kedvező új helyzetet.

Hogyan lehetne újabb erőforrásokat bevonni a hazai turizmusba, hogy még jobb eredményeket érjen el?

„Mindig lehet jobban csinálni." A magyar turizmus sokat fejlődött, de még mindig van hová előre lépni. Hogy csak egy példát mondjak, míg Budapesten 2015-ben a külföldi turisták 7,8 millió vendégéjszakát töltöttek el, addig ez a szám a hasonló méretekkel rendelkező Bécsben 11,6 millió, míg a kisebb Prágában 14,3 millió volt.

A konferencia pedig abban segít, hogy összehozzuk az érdekelt feleket. Most nem egymást kell legyőzni, hanem közösen kell győzni.

A konferencián megfogalmaznak-e valamilyen cselekvési tervet a döntéshozók számára?

A cselekvési terv fabatkát sem ér, ha nem lesz belőle cselekvés. Én cselekvéspárti vagyok, tenni kell a dolgunkat, a konferencia pedig lehetőséget ad a szektor szereplőinek, hogy elmondják és megvitassák, hogy felőlük nézve hogy néz ki a világ, min kellene javítani, változtatni. Optimistán tekintek a jövőbe, azoknak, akiknek dolga a cselekvés, oda fognak figyelni a konferencián megfogalmazottakra.

A magyarországi turizmus lesz a Századvég Gazdaságkutató első konferenciájának a fő témája Forrás: Getty Images/iStockphoto/hlinka.hu/Hlinka Zsolt

A Századvég Gazdaságkutató milyen további fejlődési lehetőséget lát a hazai turizmusban?

Ha nem hinnénk benne, nem foglalkoznánk vele. A Századvég Gazdaságkutató motorja akar lenni a magyar turizmus győztes pályára állításának. Van még potenciál bőven,

Ehhez persze szükség van a támogató gazdasági környezet megteremtésére, mint ahogy arra is, hogy az ágazat szereplői is megtalálják a saját maguk szerepét úgy a szálláshelyek fejlesztésében, mint a turisztikai attrakciók „kitalálásában".

A közösségi médiák mekkora szerepet játszhatnak a hazai turizmus fejlődésében?

Hatalmasat. A személyes életünkben is földrengésszerű változásokat indított el a közösségi média, a turizmus pedig rezonál arra, ahogy az emberek élnek. Nem szabad megijednünk a közösségi média térhódításától, inkább élnünk kell vele, a március 23-i konferencia egyik toptémája is ez lesz. Ha az emberek a közösségi médiában élnek, akkor a közösségi médiában kell megnyernünk őket. Ennyire egyszerű a recept.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!