Fazekas Sándor miniszter szerint korábban is előfordultak hasonló esetek, ezért a magyar kormány – a régióban elsőként – már 2013-ban fölvetette a kérdést, mostanra viszont már nemzetközi összefogás alakult ki a probléma rendezésére. Az unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának legutóbbi ülésén nyolc ország képviselője tiltakozott, az érintett államok lakosságát számítva közel 100 millió embert érinthet az élelmiszerek kettős minősége – tette hozzá.
Mint megírtuk, Magyarország és Szlovákia közösen kezdeményezte Brüsszelben egy olyan jogi keret létrehozását, amellyel számonkérhető az egyenlő elbánás az élelmiszerek kapcsán is. Fazekas Sándor szerint
olyan szabályokat kell alkotni, amelyek akár a szankcionálásra is lehetőséget adnak,
ha ugyanazon márkanév alatt eltérő minőségű termékek kerülnek forgalomba a különböző országokban. Utalt arra is, hogy néhány tagállam szerint a probléma jelentéktelen, a magyar kormány álláspontja viszont az, hogy meg kell akadályozni a fogyasztók megtévesztését.
A magyar hatóságok jelenleg is mintegy 100 terméket vizsgálnak, ennek eredményét várhatóan még ebben a hónapban közzétehetik.
Fazekas Sándor szerint a régiós összefogásnak már látszanak az eredményei, az utóbbi időben megritkultak a boltok polcain a kifogásolt áruk, egyes gyártók pedig átcsomagolták vagy átnevezték a termékeiket.
A miniszter szerint a kettős élelmiszer-minőség legfőbb tanulsága, hogy magyar termékeket érdemes vásárolni, lehetőség szerint közvetlenül a termelőktől.