Kiemelte, hogy az elmúlt évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy a terroristák nem merészkednek a szigorúbban őrzött területekre.
Sajnálatosnak nevezte viszont, hogy Európa-szerte mindenki jobban fél, mint 5-10 éve, a kontinens egyes területei pedig egyre kiszolgáltatottabbak.
Felidézte, hogy Londonban úgy tört ki a terrorveszély miatti pánik pénteken, hogy valójában semmilyen terrorcselekmény nem történt.
Kalamár Hajnalka pszichológus a műsorban elmondta, hogy a bizonytalanságkeltés a pszichológiai hadviselés része, amely akkor győz, ha a félelem állandósul.
Hangsúlyozta, hogy a bizonytalanság a legerősebb stresszfaktor, az állandósuló aggodalom az egészségszintet és az életminőséget rombolja. Kifejtette, hogy félelem állapotában akár 50 hormon működése változhat meg pillanatok alatt, ami a szervezetet rendkívüli mértékben terheli, és ahogy az egyén, úgy a társadalom egészsége is károsodhat. A pszichológus szerint a bizalmatlanság egyértelműen az utóbbi jele. Kalamár Hajnalka szerint
a tudatalatti félelem társadalomszintű hatása az is, hogy az emberek közösségi tereken, tömegrendezvényeken óvatosabbak, érkezéskor feltérképezik a kijáratot és a menekülő utakat.
Kitért arra, hogy a szorongást a sokkoló hírek is erősítik, ezért óriási a média felelőssége, ugyanakkor a fiatalokat meg kell tanítani a világból érkező információk kezelésére.