Súlyos válságban az MSZP, ezért nem találnak miniszterelnök-jelöltet
![Galló Béla FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS KÉPKIVÁGÁS kerekasztal-beszélgetés laza arckép, portré politológus rendezvény résztvevő](https://cdn.origo.hu/2023/12/CmXYHN0Ao93vyJSwXckF_bIGBRV1xyIU06YETBT9Ej8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NThkODVjMDQ0OTQwMzNhNzllZjQ0NWNlODZjYjlk.webp)
A politológus rámutatott, az MSZP-nél már korábban is előfordult, hogy nem tudtak a párton belülről miniszterelnök-jelöltet állítani, de jelentős különbség a korábbi és a jelenlegi keresés között, hogy most "nagyon elnyújtott a folyamat".
A politológus szerint
még nem biztos, hogy Karácsony Gergely lesz az utolsó jelölt a posztra;
emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban
Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos
neve is felmerült. Az MSZP szombati budapesti programbemutató nagygyűlésén elhangzottakkal kapcsolatban Galló Béla azt mondta,
a program szükséges, de nem elégséges feltétele
a párt elfogadható választási szereplésének.
Úgy fogalmazott, az összefogás, amelyet a szocialisták szorgalmaztak, magában rejti, hogy
össze akarnak fogni "saját problémájukkal", Gyurcsány Ferenccel is,
akinek személye a politológus szerint hitelteleníti a baloldali fordulatot.