Egy baltával verte halálra feleségét, majd felgyújtotta

balta illusztráció
Vágólapra másolva!
A debreceni férfi megverte feleségét, majd egy baltával megölte, a holttestet pedig felgyújtotta. A gyilkosság után megpróbált öngyilkos lenni, de nem sikerült neki. A bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte a férfit- írja a Bors.
Vágólapra másolva!


A férj egy idő után már nem csak az asszonyt verte, hanem a kisfiát is.

A feleség annyira rettegett a férfitól, hogy nem mert feljelentést tenni, a gyerekek közben elkerültek a nagyszülőkhöz és az egyik nagynénihez. A lánya titokban adott egy mobiltelefont az anyjának, és megpróbálták együtt kitervelni, hogyan tudna megszökni.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A férfi ezek után kétszer annyira megverte a feleségét, hogy 30 napos távoltartási végzést rendeltek el ellene.

A férj ezt követően mindenkinek azt hazudta, hogy ő az áldozat, és beköltözött az egyik szomszédhoz, hogy szemmel tudja tartani a feleségét- írja a Bors.

Később berontott a feleségéhez, és elcibálta Derecskére.

Ezzel azt akarta bizonyítani, hogy az egész történet egy hazugság, ők boldogságban és harmóniában élnek.

A rokonoknak viszont feltűnt, hogy az asszony továbbra is retteg, ezért kihívták a rendőrséget. A férfi ellen megint kiadták a 30 napos távoltartási végzést, de a férj ettől csak dühösebb lett és kijelentette, hogy megöli a nőt.

A rokonok felváltva vigyáztak az asszonyra, de egyszer az egyikük egy rövid időre magára hagyta. A férfi ezt ki is használta, egy ürüggyel bement a házba, ahol

ütni kezdte a feleségét, majd egy baltával többször fejbe verte.

Az asszony azonnal meghalt. Miután látta a férfi, hogy a felesége halott, összegyűjtötte a házban lévő hivatalos iratokat, befedte vele a feleségét és felgyújtotta. Később a fáskamrában megpróbálta magát felakasztani, de elszakadtak a huzalok. Másodszorra a kezeire tekert vezetékekkel akart magával végezni, de túlélte az áramütést.

P. L.-t életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság, legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a férfi enyhítésért fellebbezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!