Vádemelést javasol a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen. Ennek oka, hogy
a társaság a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést.
Kuperczkó Adrienn azt közölte, hogy traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával ügyeskedő társasággal szemben zárták le a nyomozást.
A gyanú szerint a banda az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket.
Ezt később papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportálták, közösségi, áfamentes eladásként.
Ezután a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább - szintén csak papíron - a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen.
A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el,
azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak.
A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel - emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen tartottak házkutatásokat,
könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.
A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően.
Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították
a hamis okmányokkal variáló fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is.
Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható.