A kormány új konzultációjával kapcsolatban Novák Katalin elmondta, a Nemzeti Konzultáció már egy jól bevált gyakorlat itthon, ahol egy-egy konkrét esetről van lehetőségük az embereknek kifejteni a véleményüket, amivel természetesen visszajelzést is adnak a kormány számára.
Idén is lesz ilyen, várhatóan ősszel, ennek pedig a gyermekvállalás lesz a témája, annak akadályai, az akadályok áthidalásának a lehetőségei.
Ennek kapcsán említette meg az államtitkár, hogy az a kormány számára természetes, hogy ebből a konzultációból nem lehet kihagyni a férfiakat, már azért sem, hiszen a gyermekvállalás a nőnek és a férfinek a közös ügye, feladata.
A politikus kifejtette, a kormány azon igyekszik, hogy ha valamilyen akadálya van a gyermekvállalásnak, akkor azokat valamilyen módon lebontsa. Ma, ha valaki megkérdezi a fiatalokat, hogy milyen jövőt képzelnek el maguknak, akkor a többség azt feleli, házasságban szeretnének élni és gyermekeket is szeretnének. Ez azt jelenti, hogy
a kiindulási alap az jó, de azt kell megnézni, hogy akkor miért is nem születik meg ennyi gyermek.
Egyértelmű, hogy ezen okok egyike az otthon hiánya, ahol elkezdhetik az életüket, ahonnan nem tudnak továbblépni, ha még vállalnának gyermeket. Ezért indította el a kormány az otthonteremtési programját és ezért dolgoznak és gondolkoznak azon is, hogy ezt miként tudják tovább bővíteni.