A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Ötvenkamionnyi árut lopott a fuvarozócég

Vágólapra másolva!
Tévéket, mosogatógépeket,autógumikat, mosóport és még játékokat is lopott négy év alatt a szlovák-magyar bűnbanda, összesen egymilliárd forint értékben.
Vágólapra másolva!

A banda szállítmányozási cégeket vásárolt fel, amelyekkel nemzetközi fuvarozást vállaltak.

A szállítmányokért

hamis okmányokat bemutató sofőrök jelentkeztek,

akik televíziókat, mosogatógépeket, szárítógépeket, autógumit, műanyag granulátumot, mosóport, kozmetikai termékeket, kávét, édességet, de még gyerekjátékot is loptak így.

Annak érdekében, hogy ne bukjanak le, néhány elcsalt fuvar után

lecserélték a teherautóikat, a hamis papírokat pedig megsemmisítették.

Az Nemzeti Nyomozó Iroda a szlovák hatóságokkal együtt dolgozott az ügyön. Ennek eredményeképpen derült ki, hogy a banda 2012 és 2015 között közel

ötven szállítmányt lopott el, amivel több mint egymilliárd forint kárt okoztak.

Az NNI a nyomozás befejezése után a vádemelési javaslatot elküldte a Gödöllői Járási Ügyészségnek - közölte az ORFK.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!