A korábbi olimpiai bajnok birkózó, Farkas Pétert testvérével 2004-ben vették őrizetbe, miután kiderült, hogy Budapesten, egy 18. kerületi ház pincéjében kannabiszt termesztettek, amiből marihuánát készítettek. A bíróság először felmentette a sportolót, majd a megismételt eljárásban öt évre ítélte.
A két férfi azonban az ítélethirdetés szünetében egyszerűen kisétált a bíróság épületéből.
A birkózó testvérét másnap elfogták, de Farkas Péter másfél évig bujkált.
2009 karácsonyán Andorrában fogták el, és 2010-ben kezdte meg börtönbüntetését, amelyet ötről másodfokon hét évre súlyosbítottak.
A hétből végül négy évet kellett leülnie. 2014 augusztusában szabadult. A börtönből kisétálva ezt mondta:
Az edzőtábor csodálatos volt, megerősödtem, hajrá.
Lapozzon tovább!