Bajnai Gordon is ott legyeskedett a Fenyő-vagyon felosztásakor

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon volt annak a CA-IB Értékpapír Rt.-nek az ügyvezetője 1999-ben, amely a Vico-lapok és - ingatlanok értékesítését végezte a Fenyő-gyilkosságot követően. Fenyő János médiavállalkozó halálával egy nagy vagyonnal bíró vállalkozást hagyott maga után, melyet Bajnai Gordon vezetésével külföldi tulajdonba játszottak át – írja a Figyelő.
Vágólapra másolva!

Fenyő János médiavállalkozó 1988-ban megalapította médiavállalkozását Vico néven az után, hogy hazatért Kaliforniából. Nem kellett hozzá sok idő, és a videokazetta kölcsönzői, valamint az árusítói piac egyeduralkodójává vált. Az ebből befolyó pénzből számos akkoriban jól menő, ismert újságot felvásárolt a gyermeklapoktól a tinimagazinokon át a hírlapokig.

Közel tíz év elegendő volt arra, hogy Fenyő János vállalatbirodalma 15-17 milliárd forintot érjen.

Ezeket a felvásárlásokat - ahogy a Vico beindítását is - részben alvilági pénzekből fedezte. Megírtuk, hogy Fenyő Jánost 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg, amikor megállt a piros lámpánál lefele jövet a Rózsadombról, a Margit hídnál, és éppen egyik barátnőjével beszélt telefonon. Egy Mitsubishiből kiugrott egy férfi, aki az Agram 2000 típusú gépfegyveréből tizenkilenc lövést adott le Fenyőre. A vállalkozó azonnal meghalt, az elkövető ezután futva távozott a helyszínről.

Gyárfás Tamás tárgyalása a Fenyő-gyilkosság ügyében 2018. április 20-án Fotó: Polyák Attila - Origo

Bajnai Gordon és Simor András is feltűnt a Fenyő János kivégzése után

A brutális kivégzést követően majdnem egy év kellett ahhoz, hogy sikerüljön átláthatóvá tenni a médiamogul cégét. A felelős tulajdonos, a SETARA Alapítvány - amelynek négytagú kuratóriumát három liechtensteini ügyvéd és Fenyő embere, Székely Herbert alkotta - megbízta a Vico-lapok és -ingatlanok értékesítésével a CA-IB Értékpapír Rt-t.

Kik álltak ekkor a cég élén? Nem más, mint Simor András, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, akinek helyettese a 31 éves Bajnai Gordon volt.

Egész pontosan a volt miniszterelnök 1999-ben volt a cég ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese. A részvénytársaság vezérigazgatójaként pedig Simor András dolgozott.

Budapest, 2008. október 13. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke és Veres János pénzügyminiszter beszélget a Parlament Nándorfehérvári termében, ahol a kormányfő pénzügyi szakemberekkel folytatott megbeszélést. Forrás: MTI/ Beliczay László

Korabeli sajtóértesülések szerint

Bajnai Gordon a Fenyő tulajdonában álló lapok eladása kapcsán a SETARA többek között azt szabta feltételül, hogy a Vico-tulajdon csakis politikamentes csoport kezébe kerülhet.

A CA-IB zártkörű, meghívásos pályázatot hirdetett elsősorban nemzetközi háttérrel rendelkező befektetők számára. 1999. október elején négy társaság tehette meg felvásárlási ajánlatát. Bajnai Gordon akkor azt mondta, hogy a tárgyaláson résztvevőkkel titoktartási nyilatkozatot írtak alá, ezért nem árulhatja el, kik vettek még részt a pályázaton. Korábban a sajtóban megjelent cikkek szerint a másik nagy esélyes az magyar-amerikai Intercom volt.

A Simor-Bajnai duó vezette cég választása a holland VNU-ra esett, így ezzel a céggel kezdték meg a végső tárgyalásokat. A felek a vételárat szintén titkos adatnak minősítették, azonban a sajtó úgy tudta, hogy a VNU több mint 12 milliárd forintot ajánlott a lapok kiadói jogaiért. Arról nem kerültek nyilvánosságra információk, hogy az ingatlanokért mennyit fizetett a VNU. A VNU már a tárgyalás elején közölte, hogy a Népszavát nem akarja megvenni, mivel a politikai napilap nem illik a magazinokat, telefonkönyveket kiadó cég profiljába.

A VNU Budapest Lapkiadó Rt. végül aláírta a szerződést az Egyesült Kiadó Holding Kft. megvásárlásáról, és ezzel összesen 12 magazin - egyebek mellett a Nők Lapja, az Otthon és a Színes RTV című lapok – kiadási jogát szerezte meg. Ezzel a VNU Budapest Rt. Magyarország vezető lapkiadójává vált. A Startlap.hu, akkori harmadik legnagyobb magyar internetes portál megvásárlásának köszönhetően pedig a VNU Budapest Rt. kulcsfontosságú pozíciót szerzett a magyar internetpiacon, és még ebben az évben elindította üzleti portálját, a FigyelőNetet.

2003-ben a cég neve Sanoma Budapest Kiadói Rt.-re változott, és egészen 2014-ig a külföldi tulajdonban álló médiavállalkozás uralta a hazai lappiac jelentős részét. 2014-ben a Sanoma Media Budapest médiacéget Varga Zoltán magyar milliárdos pénzügyi befektető cége, a Central Fund Zrt. vásárolta meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!