Az Európa felé tartók a téli időszakban megálltak, az alkalmi pihenőhelyeken csoportokba szerveződtek azok, akik együtt indulnának majd – mondta a szakértő, aki felhívta a figyelmet az empercsempészek tevékenységére is, akik télen jóval kevesebb pénzhez jutottak, így most ismét fel akarják tölteni készleteiket.
Kis-Benedek József beszélt arról is, hogy
az embercsempészet több pénzt hoz, mint a kábítószer-kereskedelem.
A szakértő szerint nyílhatnak új migrációs útvonalak is; mivel a bosnyák és a horvát hatóságok már eléggé felkészültek, ezért nem kizárt, hogy
Románia felé is sokan fognak elindulni.
Kis-Benedek József úgy látja, nemzeti szinten kell a migrációs mozgás megakadályozása érdekében tenni. Idén európai parlamenti választások lesznek, ezután hónapokba telik, míg a vezető szervezetek ismét érdemben működőképessé válnak, így túl sok intézkedést ebben az évben nem lehet várni – tette hozzá.