A kormányszóvivő kérdésre összefoglalta a kormány hetét, kiemelve azt a vitát, amit az Európai Bizottsággal folytattak, folytatnak, amit lényeginek nevezett. Már csak azért is, mert
ez arról szólt, ami az Európai parlamenti választások tétje is lesz a kormány szerint, ami mindenki hosszú távú jövőjét is befolyásolja, ez pedig a bevándorlás.
Sok kifogás érte a kormány legutóbbi plakátkampánya miatt, de a politikus szerint az azokon szereplő két embernek, Soros Györgynek és Jean-Claude Junckernek jelentős szerepe van abban, hogy a bevándorlást támogató tervek ott fekszenek az Európai unió asztalán, ezeket még ráadásul meg is akarják valósítani.
Hollik István szerint arra a veszélyre kell felhívni a figyelmet, hogy milyen bevándorláspárti javaslatok vannak és az Európai Unió mai vezetése az támogatja a bevándorlást és mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy akár legális módon, de továbbra is jöhessenek a bevándorlók. A magyar kormány és az EB vitája is erről szól, az európai testület a kormányszóvivő szerint taktikát váltott, nem reagálnak a magyar kormány tényfeltáró anyagaira és inkább megpróbálják eltagadni a terveiket.
Példaként hozta fel Avramopulosz migrációért felelő EU biztos több nyilatkozatás, ahol arról beszélt, kell a legális migráció, sőt még a migránsvízum bevezetését is támogatta, ennek ellenére most arról beszélnek, hogy a Bizottság nem támogatja a migránsvízumot, pedig az Európai Parlament már határozott, hogy pont arra kéri a Bizottságot, hogy ennek a részleteit dolgozza ki.
A kormány úgy véli, most az a játék folyik, hogy a Bizottság a saját terveit meghazudtolva próbálják meg elmagyarázni, hogy ők egyébként nem is bevándorláspártiak, holott évek óta arról beszélnek, hogy a migráció orvosolhatja az EU gazdasági és demográfiai problémáit.