A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:30CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
12:35CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Késsel támadt a buszra váró fiatalokra egy székesfehérvári férfi

Vágólapra másolva!
A székesfehérvári férfi először belekötött három beszélgető fiúba, majd késsel hadonászott feléjük. Egy biztonsági őr sietett a fiatalok segítségére, tőle ijedt meg a férfi, aki elfutott a helyszínről. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Vágólapra másolva!

Még 2018. december 19-én este Székesfehérváron, a buszpályaudvar közelében várakozott három fiú, egy padon ülve. Egyszer csak egy férfi lépett oda hozzájuk, előrántott egy kést és megfenyegette a fiatalokat – írja a Police.hu.

Ketten elfutottak, míg harmadik társuk hátrálni kezdett a támadó elől, aki próbálta megszúrni a menekülőt.

A pályaudvar egyik biztonsági őre egy térfigyelő kamerán keresztül látta az egészet, és azonnal a fiatalok segítségére sietett.

Amikor a támadó meglátta a feléjük rohanó biztonsági őrt, elmenekült a helyszínről.

Az őr azonnal értesítette a rendőröket, akik a helyszín közelében elfogták a 31 éves székesfehérvári férfit, majd felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kihallgatták, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

A rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!