A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:30CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
12:35CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Három tatabányai díler ellen emeltek vádat

Vágólapra másolva!
Az egyik férfi több százezer forintért vásárolt marihuánát a másik vádlottól, aminek a nagy részét tovább értékesítette.
Vágólapra másolva!

Tavaly májusban egy férfi azzal bízta meg a társát, hogy vegyen neki marihuánát, hogy ő azt eladhassa másnak.

A férfi megkeresett egy dílert, aki egy ismeretlen személytől vett 230 gramm kábítószert, amit 290 ezer forintért adott el a férfinak.

A vevő a drogból 35,4 grammot eltett magának, a többit elrejtette az autójába és találkozót beszélt meg a megrendelőjével. A két férfit az üzlet megkötése közben a tatabányai Jászai Mari úton fogták el a rendőrök.

Az ügy harmadrendű vádlottja 2016. januárja és 2018. májusa között rendszeresen árult drogot négy embernek, amiből 632 ezer forintot keresett.

Az összes vádlott drogozott is. Az egyikük tavaly márciusban Tatabányán úgy vezetett, hogy előtte kábítószerezett.

Az ügyészség javasolja, hogy a bíróság ítélje a dílereket börtönbüntetésre, a kábítószerből származó jövedelmüket pedig kobozzák el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!