Hollik: Két jövőkép között kell választani májusban

Vágólapra másolva!
Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a családról, a reptéri helyzetről, de szóba került még az EP választás kapcsán Európa jövője is.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő a családvédelmi akciótervvel, a család fogalmával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, mind a törvény, mint a kormány családpolitikájának a középpontjában a gyermek áll. Éppen ezért került a családvédelmi törvénybe olyan megfogalmazás a család kapcsán, hogy a család alapja a házasság vagy az egyenesági leszármazás.

Hozzátette, ezért sem igaz az ellenzék azon állítása, hogy a kormány számára csak a házasságban élők a fontosak. Összességében, aki élettársi kapcsolatban él, netán abban sem, aki örökbe fogad, ott van egyenesági leszármazás, tehát az családnak minősül.

Hollik István visszatért a tegnapi Kormányinfón feltett kérdésre, amelyik a ferihegyi reptéren uralkodó áldatlan helyzetre utalt. Megerősítette Gulyás Gergely miniszter szavait, kirívóan rossz az a példa, ami jelenleg Magyarországon van. Véleménye szerint az egyik legnagyobb bűne volt az MSZP-SZDSZ kormánynak, hogy a repteret eladták.

Egyrészt olcsóbban adták el az értékénél, ráadásul a szerződésben nagyon meg van nehezítve, hogy az állam visszavásárolja a repteret.

Jogilag is nehezen lenne megoldható, arról nem beszélve, hogy irdatlan pénzösszeget emésztene fel. A pénzmennyiséggel kapcsolatban annyit árult el a kormányszóvivő, hogy a paksi beruházás mértékéhez hasonló számról kell beszélni, ám ez utóbbi évekre képes biztosítani az ország energiabiztonságát és az olcsó áramot. Mindez azt jelenti, hogy bár a kormány is tudja, ismeri a helyzetet, nagyon is jónak tartaná, ha állami kézbe kerülne a reptér, de egyelőre erre nincsen esély.

Vannak azért állami tulajdonú repülőterek, ezek közül a debreceni a legismertebb, amelynek a fejlődése érzékelhető.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!