A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Megdöbbentő részletek derültek ki a kisasszonyi halálos balesetről

Vágólapra másolva!
Hivatásos sofőr volt az a férfi, aki fékezés nélkül, százzal száguldott, mielőtt egy kisgyerekeket szállító buszba csapódott az M3-as egyik pihenőjében. Csodával határos módon túlélte a becsapódást, és napokon belül haza is mehet testvéreihez a szülei halálát a hátsó ülésről végignéző ötéves kisfiú. A busz utasai sem sérültek meg, sőt, a kisfiút ők mentették ki a roncsok közül - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Péntek reggel indult útnak az a család, amelyik az M3-as autópálya Kisasszonytér nevű pihenőjében csapódott óriási sebességgel egy parkoló buszba. A család három tagja egy Budapest melletti városba tartott, ahol egy esküvőre voltak hivatalosak.

A Suzuki első üléseiben ülő pár azonnal szörnyethalt. Csak az édesanyja mögött gyerekülésben ülő ötéves kisfiú maradt életben. A kocsi eleje a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

A család több ismerőse szerint az autó elromolhatott, ez okozhatta a balesetet. Mások szerint viszont a családapa egy veszekedés után szándékosan hajtott bele az álló buszba. De még az sem kizárt, hogy egy rosszullét vezetett a végzetes ütközéshez.

Ami biztos, hogy féknyomokat nem találtak az úttesten, így lassítás nélkül, az ütközés erejéből ítélve több mint százzal csapódtak a parkoló buszba. A férfi egyébként hivatásos sofőr, kamion vezető volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!