Nem kerül házi őrizetbe az eltűnt villanyszerelők gyilkosa

Mácsik Zoltán, Orlik Vilmos
Vágólapra másolva!
Amíg két napja arról szóltak a hírek, hogy kiengedik a börtönből a két eltűnt villanyszerelő, Orlik Vilmos és Mácsik Zoltán meggyilkolásával gyanúsított férfit, most a Győri Törvényszék úgy döntött, mégis meghosszabbítja É. Imre letartóztatását. 
Vágólapra másolva!

Orlik Vilmos már csaknem négy éve tűnt el, éppen azután, hogy Győrben találkozott É.Imrével.


– mondta a korábban a Borsnak az eltűnt villanyszerelő fia.

A vállalkozó tavaly egy másik villanyszerelővel, Mácsik Zoltánnal is találkozott, Győrben. A villanyszerelő többé nem tért haza.

A két eltűnt férfiban nemcsak az a közös, hogy jól ismerték É.Imrét, hanem az is, hogy mindkettejüknek milliókkal tartozott.

Akárcsak ők maguk, a kocsijuk is eltűnt. Mácsik Zoltánét egy bontóban találták meg, míg Orlik Vilmosé a gyilkossággal gyanúsított férfi egyik rokonánál volt.

Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos Forrás: police.hu

A két férfi holtteste nem került még elő, É. Imre előzetes letartóztatásban van egy éve. Még tart a nyomozás. Tegnapelőtt felmerült, hogy kiengedhetik a férfit a börtönből.

Nyomkövetővel a lábán került volna házi őrizetbe.

Ma a Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a letartóztatás meghosszabbítása mellett döntött. Úgy látták, hogy az ügy jellegére és körülményeire tekintettel jogosan fellebbezett az ügyész a házi őrizet ellen. Legfeljebb június 11-ig maradhat rács mögött a férfi, ha addig nem zárják le a nyomozást és nem emelnek ellene vádat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!