A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Izomsorvadásos ismerősét rabolta ki egy mélykúti férfi

Vágólapra másolva!
Az ügyészség rablás miatt vádat emelt egy 28 éves mélykúti férfivel szemben, aki tavaly októberben ismerősét saját otthonában rabolta ki. Pénzt és drogot követelt, és előkerült egy bicska is.
Vágólapra másolva!

A férfi októberben elment egy régi ismerőséhez, akitől pénzt és kábítószert követelt. Tudta, hogy ismerősének mindkét karja izomsorvadásos, ezért nem fog ellenállni.

A férfi azonban nem akart neki pénzt adni, ezért először csak kiabálni kezdett, aztán ököllel kétszer megütötte a mellkasán.

A megütött férfi megtántorodott, leült az ágyra, mire a másik elővett egy bicskát, és a férfi arcához tartva megfenyegette, hogy ha nem ad neki drogot és pénzt, leszúrja.

Ezután a megfenyegetett férfi zsebéből kivett 10 ezer forintot és egy alufóliába csomagolt fél gramm „kristályt”.

A rabló azután elment, később letartóztatták.

A többszörösen büntetett előéletű férfit most fegyveres rablással vádolják. A kirabolt férfi ellen pedig kábítószer birtoklása miatt folyik eljárás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!