A vasárnap egyik legfontosabb üzenete volt, hogy a kormánypártok kilenc év kormányzással a hátuk mögött sem fáradtak el, programjukkal továbbra is eredményesen tudják mozgósítani szavazóbázisukat. Az emberek megértették, hogy mi a választás tétje – és egyértelműen arra szavaztak, hogy Brüsszelben bevándorlásellenes magyar politikusok képviseljék Magyarország érdekeit. A pártok közül egyértelműen a Fidesz-KDNP nyomta meg a legerősebben a kampányt, vezető politikusaik még a választás napján is gőzerővel kampányoltak. Meg is lett az eredménye, hiszen a választási térkép azt mutatja, hogy a jobboldalinak tartott körzetekben átlagosnál magasabb volt a részvétel. A megyék tekintetében a következő sorrend alakult ki:
A négy éllovas megye egyértelműen a jobboldalhoz sorolható a korábbi voksolások alapján. Ugyanez a helyzet a fővárosi kerületek tekintetében is:
Jól vizsgáztak tehát a jobboldal fővárosi fellegvárainak számító budai kerületek, arányaiban magasabb volt a részvételi hajlandóság, mint a hagyományosan balos kerületekben. Élbolyba került az a XVI. kerület, ahol az utóbbi választásokon rendszerint – a budapesti átlaghoz képest – nagyarányú Fidesz-győzelem született. Magyarán
a Fidesz ott tudta mozgósítani szavazóit, ahol igazán kellett: azokon a területeken, ahol jellemzően elsöprő győzelmet arattak a korábbi választásokon.
Ez pedig azt mutatja, hogy a Fidesz mozgósítási stratégiája tökéletesre sikerült, hiszen a választó magyarok százalékos arányát tekintve többen támogatták őket, mint a tavaly áprilisi országgyűlési választáson (parlamenti választás: 49,3 százalék, európai parlamenti választás: 52 százalék).
A Nemzeti Választási Iroda által közzétett eredmények szerint a kormánypártok megszerezték a szavazatok több mint felét, ami már eleve nem sok jót jelentett az ellenzéknek. Ennél is rosszabb hír számukra, hogy gyakorlatilag eltűntek soraikból a középpártok, jelenleg sok kis pártjuk van. A tavalyi országgyűlési választáson a Jobbik még képes volt 20 százalék közelébe kerülni, mostanra ez az állapot is megszűnt, így
jelenleg nincs kiemelkedő ellenzéki erő a kormányellenes oldalon.
A Demokratikus Koalíció ugyan az előzetes várakozásoknál jobban szerepelt, azonban alig több mint 16 százalékos eredményével nem jelent alternatívát a Fidesszel szemben, csupán az ellenzéki pártok pozícióharcában nyert meg egy ütközetet. Szintén kispárti státuszban maradt a Momentum, akik ugyan jobban szerepeltek, mint ahogy az várható volt, azonban átütő sikert ezúttal sem tudtak elkönyvelni. Magyarán az európai parlamenti választást követően a Fidesz-KDNP számára a létező legjobb forgatókönyv állt elő: vannak a hatalmas támogatottsággal bíró kormánypártok, és velük szemben sok kis ellenzéki párt áll. Töredezettsége miatt talán soha nem volt még ilyen kilátástalan helyzetben az ellenzék, ebből a vert pozícióból lesznek kénytelenek nekifutni az őszi önkormányzati választásnak.
A Fidesz Európában is egyedülálló győzelme mellett, a DK és a Momentum jónak nevezhető szereplése jegyezhető fel a vasárnapi választás érdekességei között. Gyurcsány Ferencék és Fekete-Győr Andrásék gigantikus sikernek próbálják beállítani a történteket, a balliberális média pedig ellenzéki átrendeződésről ír. Ez utóbbiban van némi igazság, azonban a legfontosabb dologról nem ejtettek szót: a két balliberális párt nem azért szerepelt a vártnál jobban, mert a szavazók rajonganak értük, hanem azért, mert egész egyszerűen
nincs más alternatíva az ellenzéki oldalon.
Az ellenzéki szimpatizánsok részéről ez útkeresést jelent, és sokkal inkább szól a Jobbik, az MSZP és az LMP megbüntetéséről. Így tehát egyfajta kényszerszavazásként lehet tekinteni a történtekre, a balliberális szavazók jobb híján támogatták a DK-t és a Momentumot. Ennek a folyamatnak az az üzenete, hogy továbbra sincs kire voksolnia a kormányellenes szavazóknak, ami mindenképpen az ellenzék gyengeségét mutatja.
Említésre méltó a Jobbik történelmi kudarca, hiszen a párt több mint egy évtizede nem szerepelt ilyen rosszul választáson. A magyar politika egyik alaptétele, hogy a választók nem szeretik a politikailag éles váltásokat, így emiatt szépen-lassan megbüntették az egykori SZDSZ-t és MDF-et is, akik mára eltűntek a politika süllyesztőjében.
A Jobbik is látványosan ezen az úton jár,
hiszen évek óta azokhoz a balliberálisokhoz közeledik, akik ellen annak idején létrejött. A párt persze megőrizte – visszataszító – antiszemita, rasszista jellegét, de ez nem jelent számukra akadályt a Gyurcsány Ferencékkel való közös fellépéskor. A választókat azonban nem lehet sokáig megtéveszteni, vasárnap végleg elfordultak tőlük. Nyilvánvaló: nem lehet egy pártnak sem büntetlenül megtagadnia gyökereit, egy radikális jobboldali pártot nem lehet Gyurcsány-barát párttá alakítani. Mint ismert, a Jobbik mindössze a szavazatok 6,4 százalékát szerezte meg, amivel csupán ötödik helyen végzett. Szembetűnő, hogy tavaly áprilisban a Fidesz mögött a másodikok lettek, ezért ez idáig a legnagyobb ellenzéki pártnak hívták magukat.
A Jobbik vesszőfutása mellett az MSZP kudarcát is érdemes egy pillanatra megvizsgálni. A szocialisták szövetségi politikája jó ideje elhibázott. Emlékezetes, az 1994-es parlamenti választást az MSZP abszolút többséggel nyerte meg, Horn Gyula korábbi miniszterelnök mégis – mindenféle koalíciós kényszer nélkül – bevette a kormányzásba az SZDSZ-t. A liberális véleményformáló elitnek való megfelelési kényszer innentől kezdve végigkísérte a szocialisták történetét, ez legutóbb is megfigyelhető volt, amikor a zöld-liberális Párbeszéddel kötöttek szövetséget. (És egy közismerten alkalmatlan embert, Karácsony Gergelyt akarják főpolgármester-jelöltnek, pusztán azért, mert a Párbeszéd egyik vezetője.) Politikailag nem sok haszna volt a lépésnek, miszerint egy alacsony támogatottságú pártot húztak magukra az országgyűlési választást megelőzően. Az EP-választás eredménye (6,66 százalék) pedig kristálytisztán megmutatta, hogy az MSZP mélyrepülésében komoly szerepe van az elhibázott szövetségi politikának, amely a voksolás másnapján már a bomlás jeleit mutatja.