A szóvivő szerint az az eset, hogy a CEU épületére egy palesztin zászlót tűztek ki, egy antiszemita akció volt, bát az egyetem a közleményében azt írta, nem tudtak erről. Hollik István úgy véli, ha tudtak róla, akkor azért baj, hogy ez megtörtént, ha pedig nem, akkor meg azért. Azt is kifogásolta a politikus, hogy
az intézmény falain belül egy Izrael ellenes előadás is elhangzott, ennek kapcsán is arról beszélt, a Soros egyetem már eddig is sok kárt okozott Magyarországnak.
Mindez az előadás éppen akkor hangzott el, amikor mindenki látja, a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, amikor békében élhetnek a magyar zsidók itthon. A képviselő megemlített egy másik esetet is, amikor az egyetem egyik professzora egy közösségi bejegyzésében a magyar miniszterelnök halálát kívánta. Az különösen sajnálatos, hogy a CEU csendben van, ahogy az ellenzéki pártok és a liberális értelmiség is – tette hozzá Hollik István.