A Fidesz–KDNP nagyjából 630 ezer új szavazatot szerzett az idei európai parlamenti (EP) választáson, a 2014-es uniós voksoláshoz képest.
Természetesen a nagyobb részvétel miatt az ellenzéknek is sikerült növelnie szavazatainak számát, de nem olyan arányban, mint a kormánypártoknak.
Idén 49,6 százalékkal több szavazatot adtak le a választók, mint 2014-ben. Míg a Fidesz 52,8 százalékkal tudta növelni a kapott voksok számát, addig az ellenzéknek csak 46,3 százalékos fejlődést sikerült elérnie.
A Fidesz–KDNP a 10 277 magyarországi szavazókörből 10 235-ben a legtöbb szavazatot kapta, ami azt jelenti, hogy a körzetek 99,59 százalékát megnyerte. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció 25, a Momentum 14, az MSZP–Párbeszéd, az LMP és a Mi Hazánk Mozgalom pedig mindössze egy-egy szavazókörben szerzett többséget.
Még a főváros XIII. kerületében és Szegeden is győzött a Fidesz–KDNP, pedig ezeknek ellenzéki vezetésük van. Sőt, három kistelepülésen, Csenyétén, Pálmajoron és Piskón a kormánypártok százszázalékos eredményt értek el.