Hollik: Folyamatosan közeledik Magyarország a fejlett országokhoz

Vágólapra másolva!
Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a család- és gazdaságvédelmi akciótervekről, a jövő évi költségvetésről, de természetesen szóba került az őszi helyhatósági választás is.
Vágólapra másolva!

Hollik István beszámolt arról, hogy a kormány benyújtotta az ország költségvetését az Országgyűlésnek, ebben szerepelnek azok a célok, amiket kitűztek maguk elé. Ezek közül az egyik a családok, a gyermekvállalás támogatása, azaz mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermeket nevelő családokat támogatni tudják. Hozzátette,

A másik szintén fontos cél – mondta el a kormányszóvivő, hogy a már elért gazdasági eredményeket meg kell védeni.

Nagyon sok új munkahely létesült az elmúlt nyolc évben, a magyar vállalkozások jól teljesítenek, ahogy a magyar gazdaság is. Ugyanakkor az is látható, hogy a külső környezet romlik, ezért kell megvédeni a magyar eredményeket. A gazdaság szereplőit ösztönözni kell további munkavállalók felvételére, a piacbővítő intézkedésekre, illetve segíteni kell nekik az adók csökkentésével és egyszerűsítésével is. Ezeket is tartalmazza a gazdaságvédelmi akcióterv, ami persze szerepel a költségvetésben.

Ám vannak olyan javaslatai is a gazdaságvédelmi akciótervnek, amit már idén júliusban elfogadhat az Parlament, amihez a Fidesz-KDNP a többséget biztosítja, ami egyes adóterhek csökkentését irányozza elő, mint a szociális hozzájárulási adó.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!