A bíróság a közleményében felidézte: a férfi 2018. március 1-jén bejelentkezett egy szigetszentmiklósi hotelbe, késő este pedig lement a recepcióra és beszélgetni kezdett a személyzettel. Közben az egyik dolgozóra obszcén megjegyzéseket tett, és a bárpultos nő hajviseletét is kritizálta.
Később a férfi a mosókonyhában tűnt fel, és sem az ott dolgozó, sem a hotel gondnokának kérésére nem volt hajlandó onnan kimenni. Amikor a két ember ellenőrzésképpen később visszament,
a száradni felakasztott lepedők mögül előlépett a vádlott,
aki - állítása szerint - úgy gondolta,
hogy egyikük a Sátán,
ezért ököllel többször megütötte és közben artikulálatlanul kiabált.
A gondnok megpróbálta megakadályozni a bántalmazást, ekkor a vádlott - felé lendítve egy faszéket - rátámadt. A gondnok elmenekült és hívta a 112-es segélyhívószámot.
A magára maradt másik sértettet a vádlott
az összetört székdarabbal nyakon, majd szemen szúrta,
végül a szájába adott egy bonbont és rátaposott.
Az áldozat a helyszínen meghalt.
Az igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint a vádlott a cselekmény elkövetésekor kóros elmeállapotban szenvedett - áll a közleményben.