A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Életfogytiglanira ítélték a kenézlői kettős gyilkossággal vádolt férfit

Vágólapra másolva!
Életfogytiglanra ítélték azt a férfit, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn agyonverte élettársát és annak testvérét. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

A férfi egy házban lakott élettársával és annak nővérével. Két éve a férfi féltékenysége miatt összevesztek, majd verekedni kezdtek. A férfi ekkor egy fakaróval kezdte el ütni a testvérpárt.

Leginkább a fejüket ütötte a két nőnek, akiknek olyan súlyosan sértült a koponyájuk, hogy a helyszínen meghaltak.

A bíróság a férfit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt életfogytiglanra ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyektől.

Az 51 éves férfi legkorábban 35 év után szabadulhat.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi beismerő vallomást tett, azonban súlyosító körülmény volt, hogy büntetett előéletű, és hogy az áldozatok közeli hozzátartozói voltak. Sőt, akkor gyilkolt, amikort még egy eljárás volt folyamatban ellene.

A férfi és az ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen, így az ügy másodfokon folytatódik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!