A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Több, mint 200-zal csapódott neki Csömörön a nő autójának, aki az anyjához ment

Vágólapra másolva!
Édesanyjához autózott az a 41 éves nő, akit Csömör közelében tarolt le egy száguldó mercis – tudta meg a Blikk. Az 500 lóerős kocsi az ütközésben úgy meggyűrte a nő autóját, hogy az rácsavarodott a vezetőjére. Esélye sem volt túlélni az ütközést. A roncsból a tűzoltók kivágták, a mentősök pedig helikopterrel vitték kórházba, de már nem lehetett megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

"Biztos vagyok benne, hogy a testvérem nem hibázott, mindig a szabályokat betartva vezetett" – mesélte sírva a Blikknek a meghalt nő testvére, János.

Én akkor értem a helyszínre, amikor a mentőhelikopter elvitte a testvéremet a kórházba.

– mondta a férfi.

A Blikk úgy tudja, a Mercedes tulajdonosa, egy fiatal, mindössze 22 éves férfi tagadta, hogy ő vezette az autót. Állítása szerint

egy sofőrszolgálat alkalmazottjának adta át a volánt, ám rajta kívül nem láttak mást kiszállni az autóból.

A napilap úgy tudja, a balesetet okozó sofőrnek jogosítványa sem volt.

– árulta el a balesetet okozó fiatal barátja, aki úgy tudja, hogy ismerőse a tragédia előtt kis híján egy másik autót is elsodort az úton.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!