Gyurcsány szóvivője a nyilvánosság előtt zsarolta meg Karácsony Gergelyt

Gyurcsány Ferenc; Gréczy Zsolt a DK elnöke a DK szóvivője egész alakos fotó FOTÓ gyologosjárda KÉPKIVÁGÁS kerékpárút Közéleti személyiség foglalkozása köztársaság napja politikus SZEMÉLY a DK elnöke a DK szóvivője egész alakos fotó FOTÓ gyologosjárda KÉPK
Budapest, 2018. február 1. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b) és Gréczy Zsolt, a DK szóvivője érkezik a párt és az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriuma köztársaság napja alkalmából tartott megemlékezésére a fővárosi Széchenyi rakparton 2018. február 1-jén. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Miután Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfőn arról beszélt, hogy a DK-s Kálmán Olga előválasztási győzelme esetén a kampány nem úgy fog menni, ahogy mennie kellene, Gréczy Zsolt frakciószóvivő egy posztban reagált az elhangzottakra. Ebben gyakorlatilag megzsarolta a zuglói városvezetőt, azt írva, hogy emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Eszkalálódik az MSZP-DK konfliktus, állóháború alakult ki a felek között, az ellenzéknek semmi jó nem néz ki ebből.
Vágólapra másolva!

Ahogy beszámoltunk róla, hétfőn Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje Budapest-programjának ismertetése közben is szakított időt arra, hogy előválasztási riválisairól is ejtsen egy-két kellemetlen szót, főleg a DK-s Kálmán Olgát támadta. Ahogy az várható volt, nem nyerte el a Demokratikus Koalíció tetszését a gondolat, és a mostanában a párt ökleként funkcionáló Gréczy Zsolt frakciószóvivő egy posztban reagált az elhangzottakra, aki

finoman szólva is elvetetve a sulykot, SZDSZ-tempóban zsarolta meg a zuglói városvezetőt.

Gréczynek bőven voltak kérdései Karácsonyhoz, amiket fel is tett neki:

  • Muszáj megkérdeznem, hogy ez azt jelenti, hogy az MSZP, amelynek te a hivatalos jelöltje vagy, nem kívánja betartani megállapodásunkat?
  • Esetleg tudsz ilyen hivatalos döntésről?
  • Vagy tán azoknak van igaza, akik szerint így kívánsz nyomást gyakorolni a DK-s szavazókra, hogy rád voksoljanak?

Majd írásának a végén jött a zsarolás része, amikor a következőket szegezte az MSZP-Párbeszéd jelöltjéhez: "Ugye érted, hogy egyik kérdés mellett sem mehetünk el szótlanul. Gondolom, válaszolni fogsz." Egyelőre a fenyegetéssel nem ért el eredményt, Karácsony nem reagált még érdemben rá.

Mint ismert, tegnap balliberális újságíróknak tartott háttérbeszélgetést Karácsony, amelynek során többször is kitért ellenfeleire. A legerősebb mondata az volt, amikor arról beszélt, hogy ha véletlenül a DK-s Kálmán Olga nyerné a válogatót, akkor a szocialista szimpatizánsok nem biztos, hogy a legnagyobb erőbedobással támogatnák a bukott tévést a kampány további részében. Az Azonnali tudósítása szerint az ominózus mondat úgy hangzott el, hogy "ha Kálmán Olga nyerne, akkor az MSZP-ben nagy lenne a sértődés, nyilván támogatnák a győztest, de nem lennének olyan lelkesek a kampányban", a 24 viszont úgy tálalta olvasóinak, hogy "ha Olga nyer, akkor a kampány nem úgy fog menni, ahogy mennie kellene". Akárhogy is volt, az biztos, hogy a májusi európai parlamenti választás után felszínre törtek a szocialista párt és a DK közötti régi sérelmek. Mivel utóbbi szerepelt jobban, nagyon úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc pártelnök elérkezettnek látta az időt, hogy maga alá gyűrje egykori pártját, és vezetése alatt egyesítse a két pártot. Az MSZP azonban a jelek szerint ellenáll a beolvasztási kísérletnek, ami miatt valóságos háború alakult ki a felek között, sok-sok nyilvánosság előtti üzenetváltással.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!