Kevesen tudják John Malkovich-ról, hogy gyermekkorában a gitárral és a tubával is megpróbálkozott, előbbit autodidakta módon tanulta, és évekig űzte több-kevesebb sikerrel.
„Schumann azt képzeli, hogy „zeneszerző", Brahms pedig egy „tehetségtelen fattyú". Eközben Claude Debussy-t egyszerűen borzalmas hallgatni, legalábbis a Zenekritikus szerint." – áll a nevével fémjelzett, Debrecenben március 10-én műsorra tűzött darab előzetesében.
A népszerű színész saját bevallása szerint nagyon szereti a zenét, szereti Mozartot, Schubertet, Schumannt, Bachot is, így vélhetően közel áll hozzá az általa megformált karakter. Az eredetileg a „Julian Rachlin és barátai" Fesztiválra elképzelt program alapján Aleksey Igudesman a mögöttünk lévő évszázadokban néhány, egyébként remek zenemű kapcsán született, leggonoszabb zenei kritikákból gyűjtött össze egy egyveleget.
A zenei inzultusok tárházával felvértezett John Malkovich bújik a gonosz kritikus bőrébe, mégpedig azzal a meggyőződéssel, hogy Beethoven, Chopin, Prokofjev és társaik egyszerre fárasztóak és örömtelenek.
A kaján humorral fűszerezett darab tökéletes egyvelege egy színdarabnak és egy hangversenynek.
John Malkovich innovátorként is bemutatkozik a Debreceni Egyetem tagságával működő Health Venture Lab (HVL) debreceni rendezvényén a koncert előtti szakmai napon, amikor a világsztár a sikeres brandépítés titkairól beszél majd.
A többszörös Oscar-jelölt színész a GE Healthcare által támogatott rendezvény meghívására vesz részt a "Boston Minds" eseményen, ahol John Malkovich mellett a GE globális kormányzati kapcsolatokért felelős elnöke, William 'Mo' Cowan és a világ vezető műszaki egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora, Martha Gray, a Catalyst innovációs program igazgatója is részt vesz.
A MIT professzorával a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézetének (MÜZLI) szervezésében az egyetem hallgatói is találkozhatnak majd egy előadás keretében.
"A GE, valamint a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézete nemzetközi kapcsolatépítési tevékenységének is köszönhető, hogy
a Debreceni Egyetem tagja lett az EIT Health egészségügyi innovációs hálózatnak
és ezen keresztül kapcsolatba került többek között a világ egyik vezető műszaki egyetemével, az MIT – Massachusetts Institute of Technology-val" – mondta Prof. Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.
A professzor hozzátette: a március 9-ei és 10-ei innovációs rendezvénysorozat célja a nemzetközi és hazai intézmények, valamint vállalatok közötti tudásmegosztás elősegítése.