Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége a Momentum elnöke, aki a koronavírusra való tekintettel Skype-on adott interjút a kialakult helyzetről. A hétperces beszélgetésbe azonban Fekete-Győr Andrásnak sikerült többször is belezavarodnia, bizonyítva, hogy nincs - most sincs - a helyzet magaslatán, annak ellenére, hogy a pártját „kormányzásra készülő ellenzéki politikai erőnek" definiálja.
Fekete-Győr a kormány gazdaságvédelmi intézkedését alapvetően jónak látja, azonban kiemelte, hogy
szerintük rengeteg olyan cég van, akiknek megvan a megfelelő tőkéjük ahhoz, hogy a továbbiakban is tudják a hiteleiket fizetni.
Ezt azzal magyarázta, hogy a bankszektorra a jövőben is szükség lesz, ezért nem megengedhető, hogy kivéreztessék őket. A műsorvezető azonban felhívta Fekete-Győr figyelmét, hogy a bankszövetség azt mondta, hogy van elég tartalékuk ahhoz, hogy ezt a helyzetet kezelni tudják. Rónai Egon úgy fogalmazott: "ha ők nem aggódnak különösen ezért a 3000 milliárdnyi összegért, akkor szerintem nem nekünk polgároknak kell elsősorban aggódni helyettük."
A Momentum elnökének reakciójából az szűrhető le, hogy fogalma nem volt a bankszektor állásfoglalásáról az ügyben, mivel úgy reagált a műsorvezető felvetésére, hogy: "így van, ez remek hír, ha ez így van".
Tegyük hozzá: Fekete-Győr megjegyzése azért is értelmetlen, mert a rendelet nem tiltja meg a cégeknek, hogy fizessék a hitelüket, csak lehetővé teszi, hogy ne tegyék. Vagyis, amelyik cég tudja fizetni, az ezután is fizetheti.
Ezután a politikus gyorsan terelte is a témát a következő problémájukra, de itt is öngólt rúgott. Fekete- Győr ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus okozta nehézségek miatt sokan válnak munkaképtelenné, esetleg munkanélkülivé is. Példaként említette, hogy sok esetben ez azért fordulhat elő, mert a szülőnek otthon kell maradnia a gyerekével, mert az iskolákban távoktatást rendeltek el (ezt korábban az ellenzéki pártok, köztük a Momentum is követelte - egészen addig, amíg a kormány el nem rendelte). Sok helyen pedig nem tudják az alkalmazottaikat kifizetni a cégek. Ezért azt javasolják, hogy a kormány 100 ezer forintos jövedelmet biztosítson ezeknek az embereknek. Ám a kérdés jogosan merül fel, hogy miből.
A Momentum elnöke szerint a tagországok az EU-tól egy „nagyon komoly pénzügyi mentőcsomagot" kapnak.
A műsorvezető azonban megint kénytelen volt közbevágni, ugyanis Varga Mihály pénzügyminiszter volt korábban a vendége, aki rávilágított, hogy
téves információ az, hogy Brüsszel a koronavírus okozta helyzet miatt bármilyen összeget adna Magyarországnak.
Varga Mihály ugyanis azt mondta, hogy:
Brüsszel ugyan tett egy bejelentést, hogy a még fel nem használt uniós támogatásokat fel lehet használni a koronavírus elleni védekezésre. Azonban a kohéziós forrásokat lehet ilyen célra felhasználni, de Magyarországon ezeket a forrásokat lekötötték már.
A tények újfent újdonságként érték a párt elnökét, zavarában csak annyit mondott: "én olvastam mást is, de természetesen a magyar kormány itt információs előnyben van, tehát ha Varga miniszter úr nem tud ilyen forrásról, akkor nincsen ilyen forrás."
Majd azzal próbálta menteni vízióját, hogy szerinte mindenképp szükség lesz majd egy EU gazdaságélénkítő csomagra, meglepődne, ha nem lesz ilyen. Majd annak érdekében, hogy ne maradjon politikai haszonszerzés nélkül mondandója, gyorsan hozzátette, hogy „az olyan látványberuházásokat, mint az atlétikai vb" le kell állítani.
Ahogyan szerte Európában, úgy Magyarországon sem ez lesz most a legfontosabb – nyugtatta meg a Momentum elnökét a műsorvezető.
A beszélgetés végén a Momentum elnöke tovább csillogtatva polihisztor mivoltát megjegyezte, hogy örömmel fogadta a hírt, hogy kormány rengeteg védőmaszkot szerzett be. Ugyanakkor hozzátette, hogy kevés emberen lát ilyet, pedig szerinte tévhit, hogy a maszk nem véd meg a fertőzéstől. Az Országos Tisztifőorvos viszont korábban azt mondta, hogy egészséges embereknek semmi szüksége szájmaszkra.