A politikus beszámolt a tegnapi parlamenti hozzászólásáról, ahol arról beszélt, hogy a kormány közel két hete hirdette ki a veszélyhelyzetet, annak érdekében, hogy hatékonyan tudjon fellépni a koronavírus-járvánnyal szemben, közben tudja csökkenteni a gazdasági és egészségügyi károkat, amit ez a helyzet okoz. Mint emlékeztetett,
a tegnapi vita során abba nem volt vita, hogy ezek az eddig meghozott intézkedések szükségesek, jók voltak, amelyek hatékonyan segítenek a vírus terjedésének csökkentése érdekében, mellette szintén hatékony segítséget nyújtanak a magyar gazdaságnak és a magyar embereknek.
A parlamentben tegnap arról volt szó, hogy ez a veszélyhelyzet lejár pár nap múlva, ennek meghosszabbítása pedig a parlamenti képviselők felelőssége. A plenáris ülés előtt több egyeztetést is tartottak a parlamenti pártok, a képviselő szerint ezek a megbeszélések konstruktív hangulatban teltek, ahol a kormány több gesztust is tett az ellenzék felé, befogadta több javaslatát. Hollik István szerint a parlamenti vitában viszont azt lehetet látni, hogy az ellenzék csupán kifogásokat keres, amelyek minden jogi alapot nélkülöznek.
Arról beszélnek, hogy most a hatalom korlátlanságáról van szó, miközben ez sem kiterjedésében, sem pedig hatályában nem igaz.
Már azért sem, mert az szerepel a törvényjavaslatban – emelte ki, hogy a kormány ezt a rendkívüli felhatalmazást csak és kizárólag a koronavírus-járvány elleni védekezés, a károk enyhítése tekintetében kap.
A kormány ráadásul a felelősséget a Parlamentre bízza, hogy ezt az állapotot arra az időre hosszabbítsa meg, amilyenre a képviselők akarják. A jogi és alkotmányos garanciák – amelyeket az ellenzék kért – az Alaptörvényben szerepelnek. Hiszen világosan le van írva, a különleges jogrendet a Parlamentnek kötelessége megszüntetni, ha ennek az állapotnak a kiváltó oka megszűnt. A politikus szerint már ezért sem igaz, hogy az ellenzék korlátlan felhatalmazásról beszélt tegnap. Mint megjegyezte, a kormánypártok úgy gondolják, kilóg a lóláb, azaz, itt semmi másról, mint egy politikai játszmáról van szó. Erre természetesen van lehetőség, de nem most – emelte ki Hollik István.