Magyarországra is veszélyes a Törökországból induló migrációs nyomás – mondta Halász János. A Fidesz frakcióvezetője szerint akár több százezres migránstömeg is összeállhat a Balkánon. Szólt arról is, hogy szerencsére Görögország megvédi határait.
Mi mindig is ezt mondtuk, hogy Európa határait meg kell védeni a migrációtól
– mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Halász János emlékeztetett arra, hogy jó lenne, ha Magyarország is kapna segítséget Brüsszeltől a határvédelemre. Sajnos a magyar kormánypártok ismételten egyedül maradtak a hazai pártpolitikai arénában a határvédelem ügyében. A magyar határrendészeti szervek képesek megvédeni az országot – mondta Halász.
A mostani migrációs áradat a járványveszélyt is növeli, mivel sokan érkeznek Iránból
– mondta a politikus. Senkit nem engedhetünk be illegálisan, és nem szabad senkinek a nyomására meghátrálni – tette hozzá.
Dömötör Csaba a válaszában azt mondta, hogy
a külföldi állampolgárok is kötelesek alávetni magukat a járványügyi intézkedéseknek.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda emlékeztetett arra, hogy akik a hatósági felszólalásnak nem engedelmeskednek, azt ki is utasíthatják. Szólt arról is, hogy Iránban több tízezer elítéltet engedtek szabadon, és ez is indokolja a szigorú kormányzati határvédelmi lépéseket. A kormány felfüggesztette a vízumkiadást az irániak számára – tette hozzá. Dömötör Csaba közölte,
hogy az emberélet védelme a legfontosabb a koronavírus esetében, és ezt követően kezdődik el a gazdasági helyzetfelmérés.
Kilenc fertőzött betegről tudunk, és 67 ember van karanténban – mondta Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Oláh Lajos (DK) napirend előtti felszólalására reagálva közölte, hogy folyamatosan zajlik az esetlegesen fertőzött emberek felkutatása és azonosítása. Dömötör emlékeztetett, hogy
az egészségügyi szakemberek szigorú protokollok alatt dolgoznak, és arra kérte az ellenzéket, hogy ebben a helyzetben ne támadják ezeket az embereket.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a televíziókban és a rádiókban napok óta futnak a tájékoztató kampányok, eddig 4,5 millió embert értek el. Addig folytatódik ez a tájékoztató kampány, amíg tart a járványügyi helyzet – tette hozzá. Dömötör Csaba szerint a mostani járványügyi helyzet nem pártpolitikai ügy.
Önökön múlik, hogy ez egy tisztán pártpolitikai ügy lesz-e, a döntés Önökön múlik
– zárta szavait Dömötör Csaba.
Teljes a kormányzati átláthatóság koronavírus-ügyben, a kormányzati oldalon mindenről beszámolnak - így reagált Rétvári Bence Harangozó Tamás (MSZP) felszólalására. Szerencsére még nincsen gócpontja a koronavírusnak Magyarországon - tette hozzá.
Minden forrás rendelkezésre áll a hatékony védekezéshez.
Önök beszélnek keleti autoriter rezsimről, miközben Önök akarták az iráni Forradalmi Gárdát behívni
– mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Jakab Péter (Jobbik) felszólalására reagálva. Miközben Ön szeretetről beszél, addig a pártjában az Önnel nem egyetértőkkel leszámol. Az, hogy mi hazában gondolkozunk, az nem egy mutatvány, vagy egy trükk – tette hozzá. Orbán Balázs emlékeztetett arra, hogy
Önök futnak szövetségben azokkal, akik elsorvasztották az egészségügyet 2002-2010 között. A számok kristálytisztán azt mutatják, hogy 700 milliárd forinttal több van az egészségügyben, és 6000-rel több orvos van, mint 2010-ben.
Orbán Balázs szólt arról, hogy pont a Jobbik szövetségesei akarták megnyitni a határokat, és fúrták a kerítést, miközben most határvédelemből oktatnak ki.
Egy hétköznapi, sárdobálós felszólalást lehetett hallani a Párbeszéd frakcióvezetőjétől, ahelyett, hogy a valódi problémákról beszélt volna – mondta Rétvári Bence a Párbeszéd frakcióvezetőjének a felszólalására. Tordai a vasárnapi nőnap kapcsán kritizálta a kormánypártokat. Az Emmi államtitkára emlékeztette Tordait arra, hogy
most ahhoz a pártelnökhöz dörgölődznek, aki korábban arra buzdított, hogy le kell cserélni az öregecskedő feleségeket. Önök miért nem szavazták meg a Btk. szigorítását, vagy éppen a szociális törvényeket, vagy a Nők40-programot?
– tette fel a kérdést a politikus. Rétvári Bence elmondta, hogy a rendszerváltás óta nem volt olyan magas a női foglalkoztatottság, mint ma. Szólt arról is, hogy mind foglalkoztatottságban, mind a bérkülönbségek csökkenésében élenjáró Magyarország az unióban a nők tekintetében. A kormány intézkedései révén jelentősen javult a nők helyzete Magyarországon – tette hozzá.
Nem beszédre, hanem cselekedetekre van szükség a klímakérdésben – mondta Schanda Tamás, az ITM államtitkára Schmuck Erzsébetnek, az LMP frakcióvezetőjének felszólalására. Schanda emlékeztetett arra, hogy klímaügyben a legutóbbi parlamenti vitanapon az ellenzék nem vett részt. Szólt arról is, hogy
Magyarország egyetért abban, hogy a legnagyobb szennyezőknek kell fizetnie, és nem a magyar családoknak kell megfizetnie a klímavédelem árát.
Ragaszkodunk a kohéziós támogatások megtartásához, és azokat nem lehet a klímavédelem miatt csökkenteni. Nincsen hatékony kibocsátáscsökkentés az atomenergia támogatása nélkül – mondta Schanda.