A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

A járványhelyzetet kihasználva lopott meg időseket egy budapesti páros

Vágólapra másolva!
Egy férfi és egy nő kihasználva az idősek koronavírustól való félelmét bejutottak a lakásaikban és meglopták őket. Az ügyészség javasolja a letartóztatásukat.
Vágólapra másolva!

A 20 éves férfi március 27 és április 15 között több fővárosi kerületben is úgy jutott be négy idős személy otthonába, hogy a koronavírusra és az azzal járó fertőtlenítésre hivatkozott.

Három alkalommal volt egy társa is, egy 27 éves nő. Készpénzt és ékszereket loptak, csaknem 1 millió forint értékben.

Az egyik esetben a férfi az ajtóban szóval tartotta az idős asszonyt, levetette vele az arany gyűrűit, mondván, fertőtleníteni fogja az ékszereket, közben a társa eközben átkutatta a lakást.

A két tolvaj ezután a gyűrűkkel és a lopott pénzzel elmenekült.

A rendőrség elfogta a párost, lopás és kifosztás miatt hallgatták ki őket. Az ügyészség javasolja a páros letartóztatását, többek között azért, mert fennáll a bűnismétlés veszélye. Az ügyben várhatóan holnap dönt a bíróság - írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!