Késsel raboltak ki egy kaposvári dohányboltot - fotó

Vágólapra másolva!
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki késsel rabolt ki egy kaposvári dohányboltot - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai alapján szombaton 16 órakor kiraboltak egy kaposvári dohányboltot. A rabló késsel fenyegette meg az eladót és a bevétel átadására szólította fel, majd több mint százezer forinttal a zsebében elmenekült.

Forrás: police.hu

A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés során, a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit felhasználva azonosították a feltételezett elkövetőt és a társát, akivel együtt szervezték meg a bűncselekményt.

Az egyenruhások a két helyi férfit két órán belül elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra.

A 20 éves fiatalnál tartott házkutatás során a pénz nagy részét és a kést is megtalálták.

A nyomozók C. Dánielt és a 35 éves H. Andrást felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!