Letartóztathatják a kőbányai nyugdíjas gyilkosát
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/0lslFmBMz5xXGF2lnJ8wI8UFGdaivT_pONU6CfRpGOA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3YmMxZjUxMDgwYTQ1NmViMmE4MmE3N2U4MWU1OGFj.webp)
Vasárnap 13:35 perckor jelentették be a rendőrségen, hogy Budapest X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor utca
egyik lakásában egy idős férfit nagyon megvertek.
Ahogy írtuk, már nem tudták megmenteni a 78 éves nyugdíjas életét, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
A rendőröknek a szomszédok telefonáltak, akik a helyszínen elfogták a feltételezett támadót, egy 42 éves férfit. V. Róbertet gyilkosság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Az ügyészek, a nyomozók kezdeményezésére indítványozták a minősített emberölés megalapozott gyanújával kihallgatott férfi letartóztatását,
amit azzal indokoltak, hogy az esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és az is, hogy újabb bűncselekményt követhetne el, ha szabadlábon védekezhetne. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája ma dönthet arról, hogy letartóztatják-e a férfit.