A politikus a Lánchíd kapcsán reményét fejezte ki, hogy még sokáig megmarad a főváros és Magyarország egyik szimbolikus építményének, ahogy abban is reménykedik, a Fővárosi Önkormányzat végre nekiáll és elkezdi a híd felújítását, amihez a szükséges pénz rendelkezésre áll. A főpolgármester az általa szervezett hétvégi demonstráción is azt nyilatkozta, az a pénz, amit a kormány ajánlott, nem elegendő.
Ezzel kapcsolatban Hollik István kifejtette, Karácsony Gergely helyettese azt mondta, a rendelkezésre álló pénzösszeg elegendő a felújításra, ezek után hasznosabb lenne, ha ők ezt egymás között vitatnák meg. Egy biztos – tette hozzá, a főváros és a kormány tavaly megállapodott a felújítási költségek megosztásáról, a kormány a vállalt összeget biztosítja a koronavírus-járvány okozta megszorítások ellenére, az összeg lehívható. A képviselő szerint teljesen érthetetlen, mit tett, pontosabban mit nem tett az elmúlt kilenc hónapban a fővárosi vezetés, amelyik a hírek szerint csak most augusztusban ír ki majd egy feltételes közbeszerzést a Lánchídra.