Véget ért a veszélyhelyzet és a rendkívüli jogrend, Magyarország pedig sikeresebben védekezett, mint több nyugat-európai ország - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselője napirend előtti felszólalásában. Szólt arról is, hogy a baloldal nem vett részt a védekezésében, sőt mindent megtettek a védekezésben részt vevők támadására.
Az ellenzékre sem a járvány előtt, alatt és után sem lehet számítani.
Most a gazdasági védekezés időszaka következik - mondta a Fidesz képviselője. Selmeczi Gabriella arról is beszélt, hogy mindenki vegyen részt a nemzeti konzultációban, mert a sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás.
Csak nemzetállami keretekben lehet megoldani a koronavírus-járvány által okozott válságot - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában. Az első hullámon túl vagyunk, de a kormánynak a lehető legszélesebb körben és kérdésekben ki kell kérnie az emberek véleményét.
A nemzeti konzultáció révén a kormány iránymutatást kaphat
- tette hozzá. A KDNP képviselője szerint a baloldal kivonta magát a védekezésből, míg most a nemzeti konzultációt támadják.
Amikor a konzultációt támadják, akkor a magyar embereket támadják.
Mára pedig odáig jutott a baloldal, hogy arra biztatja az aktivistáikat, hogy a postaládákból lopják ki a konzultációs íveket - mondta Hollik István. A baloldal továbbra is szabotázsakciót valósít meg, hogy megszerezze a hatalmat - zárta szavait.
A kormány kiemelten fontosnak tartja az emberekkel való párbeszédet, ezért is 2010 óta nyolc nemzeti konzultáció volt - így reagált Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerint
amikor a baloldal a konzultációt támadja, akkor a járvány alatt létrejött nemzeti összefogást is támadja.
A konzervatív és nemzeti politika meghatározását nem Önre bíznánk - így válaszolt Dömötör Csaba Gyurcsány Ferencnek (DK). A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint, ha Gyurcsány komolyan gondolná a nemzet erősítését, akkor nem kampányolna azért, hogy Brüsszel szélesebb jogköröket kapjon az ország szuverenitásának a kárára. Dömötör rámutatott arra, hogy össze lehet hasonlítani a gyurcsányi válságkezelést és a jelenlegit.
Akkor Önök tönkrevágtak egy gazdaságot, és nem védték, hanem elengedték a munkahelyeket. Hol volt akkor az Önök szociális érzékenysége?
- tette fel a kérdést az államtitkár. Magyarország egy gyufaszálat sem tett keresztbe a válság veszteseiért - idézte fel Dömötör Ferge Zsuzsa, baloldali szociológus szavait a Gyurcsány-kormányról. A kabinetiroda államtitkára szólt arról is, hogy Gyurcsány hiába kebelezi be a baloldali pártokat, de Balatonőszöd óta semmi sem változott, mert Önöket csak a hatalom és a pénz érdekli.
Kedden beadják a paksi erőműre vonatkozó létesítési kérvényt, ez közel 300 ezer oldalas dokumentum - így reagált Süli János, a paksi bővítésért felelős miniszter Keresztes László Loránt (LMP) felszólalására. Szólt arról is, hogy a munkagödörre és a főépületre vonatkozóan is lesz létesítési eljárás. Semmilyen nemzetközi gyakorlattól eltérő munkát nem végzünk - tette hozzá.
Arról elfelejtett említést tenni, hogy előszeretettel hivatkozott Németh Athina álmentősre, akinek az elbeszélése alapján egy kamuvideó is készült, de arra nem volt képes, hogy bocsánatot kérjen ezért az egész hazugságért – így reagált Rétvári Bence Szabó Tímea (Párbeszéd) felszólalására. Valótlanságokat állított a költségvetésről is, mert egyetlen számot sem mondott a felszólalása alatt – tette hozzá.
Szabó folyamatosan üvöltött Rétvári válasza alatt, ezért Kövér László házelnök figyelmeztette, hogy kitiltja az ülésről.
Ön mindig kerüli a tényeket és a valóságot, ahogyan a tények és a valóság a liberálisok legfőbb ellenfelei – mondta Rétvári. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára részletesen ismertette, hogy az egészségügy és az oktatás több tízmilliárd forinttal többet kap, mint 2020-ban.