Robbanás történt egy újpesti laboratóriumban

Vágólapra másolva!
Kisebb robbanás történt egy IV. kerületi laboratóriumban - írja az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja. Két férfit kórházba vittek.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy a kisebb robbanás

egy újpesti laboratóriumban, a Berlini utcában történt.

Az esethez riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor tűz már nem volt, de az épület átvizsgálásának és átszellőztetésének idejére

mintegy hetven embert kísértek ki az ingatlanból.

A helyszínen vannak a mentők is, hogy van-e sérült, arról egyelőre nem érkezett információ.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a Berlini utcában egy többszintes épület első emeletén,

egy harminc négyzetméteres helyiség munkaasztalán történt a robbanás.

A felette lévő szekrény is meggyulladt, de azt a dolgozók a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották.

A robbanás miatt nincs veszélyhelyzet.

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a laborhoz három mentő érkezett. Két középkorú férfit – helyszíni ellátásukat követően – stabil állapotban vittek kórházba, egyiküket könnyebb égési sérülésekkel, másikukat enyhe mérgezési tünetekkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!