Bíróság elé állították a férfit, aki maszkokat és fertőtlenítőt akart lopni

maszk illusztráció
maszk illusztráció
Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki a munkahelyéről próbált meg egészségvédelmi eszközöket ellopni. 
Vágólapra másolva!

Portásként dolgozott a férfi egy hulladékgazdálkodással is foglalkozó cégnél, ahol a cég, a tevékenysége miatt nagyobb mennyiségben raktározott egészségvédelmi eszközöket. A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején

a férfi az egyik éjszakai műszakja alatt kikapcsolta a cég riasztórendszerét

és a raktárból a saját kocsijába pakolt különböző egészségvédelmi eszközöket, egymillió forintot meghaladó értékben. A férfi többek között,

százas nagyságrendben maszkokat és több liter kézfertőtlenítőt pakolt át az autójába.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

A zsákmánnyal viszont nem jutott ki reggel a telephelyről, ellenőrizték, így kiderült, hogy mivel próbálkozott. Gyorsított eljárásban állították bíróság elé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!