Pedig volt idő, amikor Viktor alatt recsegett-ropogott a mérleg, a mutató 142 kilóig meg se állt.
A családom is túlsúlyos volt, már kiskamaszként én is az lettem. Emlékszem, daginak csúfoltak a barátaim
– mesélte a Blikknek Viktor.
Emiatt egy csepp önbizalmam sem volt, ünnepnek számított, ha a többiek néha bevettek a focicsapatba kapusnak. Erre rájött még, hogy felnőttként rendszertelenül és mindent ettem, kétszer vacsoráztam és sokat nassoltam. A feleségem már túlsúlyosan ismert meg, de amikor elértem a 140 kilót, az már neki is sok volt
- folytatta történetét a fizikus.
Viktor egy speciális étrend és életmódváltás segítségével már az első két hétben 8 kilótól szabadult meg. A fizikus úszni, kerékpározni kezdett, valósággal olvadtak le róla a kilók. Az edzőteremben a kigyúrt férfiak ránéztek, odamentek hozzá, és gratuláltak neki. Nem az eredménye miatt, mert az még nem volt, hanem az elhatározását, a kitartását ismerték el.
Amikor 100 kiló alá fogytam, a laborleleteim normális értéket mutattak, végre elhagyhattam a gyógyszereimet. A legnagyobb siker az volt, hogy a hormonháztartásom is rendbe jött, korábban emiatt nem lehetett gyerekem
– folytatta Viktor.
Azóta két gyerekünk született. Amikor először átöleltem a kislányomat, éreztem, hogy örökre megváltozott az életem, már nemcsak magam miatt muszáj egészségesnek maradnom
- mondta a fizikus.
A férfi már nem feszeng, ha a mérlegre áll, hiszen a mutató mindig 79-en áll meg. A ruhatárát teljesen lecserélte, csak néhány nagyobb zakót tartott meg emlékbe.
Pár hónapja lefutottam a félmaratont, most pedig a jövő évi Budapest maratonra készülök. Én sosem másokkal versenyzek, hanem saját magammal!
– tette hozzá Viktor.
A családban a személyes példamutatás öröm és felelősség is egyben. Viktor nem szeretné, ha a gyerekeinek is túlsúllyal kellene küzdeniük az életük során. Ezért a kétéves kislánya már jóízűen rágcsálja a zöldséget és a gyümölcsöt is.