Hollik István kijelentette:
az egész baloldal kezdettől fogva sumákol a szerencsi időközi választáson induló jelöltjük viselt dolgaival kapcsolatban, és semmilyen érdemi választ nem kapnak.
Egyre több olyan ügy lát azonban napvilágot, ami miatt érdemes lenne a baloldalnak válaszokat adnia - folytatta. Példaként említett antiszemita és cigányellenes megnyilvánulásokat, homályos, egyre botrányosabb cégügyeket, a munkavállalók bérének visszatartását, illetve fegyverrel való fenyegetésüket.
Kedden pedig újabb súlyos dolgok láttak napvilágot, sajtóhírek szerint megtalálták Bíró László strómanjait, akiknek segítségével bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet, amelyik nem fizette ki az alkalmazottait, és amelynek évekig a politikus volt a vezetője - mondta Hollik István.
Felhívta a figyelmet arra,
a baloldal jelöltje annak ellenére nem fizette ki a dolgozókat, hogy több mint 50 millió forintos állami támogatást kapott a szövetkezet, pont a munkahelyek megvédése érdekében.
Senki nem bízhat a baloldal jelöltjében, még egy céget sem tudott elvezetni, és a munkavállalókat nem fizette ki - összegzett a kommunikációs igazgató, aki szerint Bíró László inkább eltüntette az ötvenmillió forintos támogatással kitömött céget, hogy ne kelljen fizetni a dolgozóknak. Ez is alátámasztja szerinte a megfélemlített és kisemmizett varrodai dolgozók korábbi beszámolóját, miszerint Bíró László fegyverrel is megfenyegette őket.
Azzal összefüggésben, hogy Bíró László azt mondta, a céget egy szakértői csapatnak adta tovább, a kormánypárti politikus elmondta: ezalatt egy meghalt alkoholistát, és két olyan embert kell érteni, akik egy romos házba voltak bejelentve. Utóbbit alátámasztandó egy képet is felmutatott a lakhatásra alkalmatlan ingatlanról. Értékelése szerint
ezek az emberek strómanok, akiknek az lett volna a feladata, hogy "elvigyék a balhét" Bíró László helyett.
Hollik István azt is mondta, hogy a jelölt mögött az a Gyurcsány Ferenc áll, aki korábban bezáratta a szerencsi cukorgyárat, azt a vállalkozást, ami a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést. A kommunikációs igazgató összegzése szerint
a szerencsi munkahelyeket Bíró Lászlóra bízni olyan, mintha a kecskére bíznák a káposztát.
A baloldal jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, ahogy ezt tette az általa vezetett szociális szövetkezetnél - értékelt.