Letolta az útról a rendőröket egy részeg sofőr a kijárási tilalom idején

Vágólapra másolva!
Egy borsodi férfi a kijárási korlátozás alatt, részegen vezetett egy borsodi településen. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, nem engedelmeskedett, rájuk húzta a kormányt.
Vágólapra másolva!

A 30 éves sofőr november 7-én kora hajnalban részegen, jogosítvány nélkül, a kijárási korlátozással mit sem törődve autózott egy borsodi kisvárosban.

Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, nem állt meg, úgy döntött, hogy inkább elmenekül.

Egy hirtelen mozdulattal a rendőrautó felé kormányozta a kocsiját.

A sofőr csak egy hirtelen mozdulattal és fékezéssel tudta elkerülni a balesetet úgy, hogy az útpadkán állt meg.

Forrás: Ügyészség.hu

A fiatal sofőrt hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és ittas járművezetés miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

Kiderült, hogy a férfit

többször megbüntették már közlekedési szabálysértések miatt. Jogosítványa sem volt soha, ennek ellenére gyerekkora óta rendszeresen vezetett.

Az ügyészség javasolta a letartóztatását. A sofőr védője panaszt emelt a gyanúsítás ellen, a sofőr pedig nem ismeri be a bűnösségét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!