Az ügyészségnek folytatnia kell a tavaly nyári úzvölgyi temetőfoglalás kivizsgálását
2020. december 10. 17:11
Úzvölgye, 2019. június 6.
Sírt rongál egy román férfi az úzvölgyi katonatemetőben, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án.
MTI/Veres Nándor
Vágólapra másolva!
A Moinesti Bíróság csütörtöki határozatában érvénytelenítette a városi ügyészségnek azt rendeletét, amellyel az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. A bíróság ugyanakkor jogerősen elrendelte a kivizsgálás folytatását. A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte.
Romániában élénk sajtóvisszhangot váltott ki, hogy a temetőnél történt erőszakos cselekményeket kivizsgáló ügyész
kizárólag román tanúkat hallgatott meg,
és nem vélte például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált
kifele a magyarokkal az országból!
jelszót.
Sírt rongál egy román férfi az úzvölgyi katonatemetőben, ahol ortodox szertartás keretében szentelték fel a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. Forrás: MTI/Veres Nándor
Az ügyet vádemelés nélkül lezáró ügyészi határozat ellen a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat fellebbezett, ám a moinesti ügyészség vezetője ugyanarra a következtetésre jutott, mint beosztottja. A jogvédő szolgálat panasza nyomán került az ügy a bíróságra, és rendelte el a bíró a kivizsgálás folytatását.