A vád szerint a férfi 2018 szeptemberében megerőszakolta a munkahelyén, egy belvárosi török gyorsétteremben a lányt, aki azért ment be, hogy használhassa a mosdót. A férfi azonban követte, és ott rátámadt.
A bíróságon szürreális történettel állt elő – amelyet, ahogy az az ítéletből is kiderül – nem hitt el a bíróság. Azt állította, hogy ugyan volt aktus, de erőszak nem történt.
A Ripost akkori tudósítása szerint egészen pontosan ezt mondta a férfi:
Beengedtem, majd hátrakísértem a személyzeti mosdóhoz a lányt. Én megkérdeztem, hogy lehet-e köztünk valami. Azt mondta, hogy pisil, adjak neki két percet, és utána.
Az ajtó előtt vártam, ami résnyire nyitva volt. Kijjebb nyitotta, és intett, hogy menjek be. Egymásra néztünk, és elkezdett velem csókolózni. Rám szólt, hogy vetkőzzek, ő pedig magától kezdte levenni a ruháit. Mondta, hogy menjünk a zuhanyzó felé. Ő a falnak támaszkodott, azt mondta: gyere.
Kérdeztem, van-e gumija, azt mondta: nincs. Elkezdődött az aktus, végig ebben a testhelyzetben voltunk, 2-3 perc volt, és a végén elélveztem"
– mesélte a saját verzióját az afgán férfi.
Miután mindketten felöltöztünk, a lány azt mondta, hogy segítsek rajta. Adjam oda a telefonomat vagy 150 ezer forintot, vagy hívja a rendőrséget. Ideges lettem, mondtam, hogy a telefonomat nem tudom odaadni, mert azon kommunikálok a családommal. Pénzem most nincs, de holnap kapok fizetést, és adok neki szívesen. A lány erre ideges lett, kiment, majd én is utána mentem, és két férfitól kért telefont – mesélte tovább saját sztoriját az afgán férfi.
A bíró ezután megkérdezte tőle, hogy ha a lány tényleg pénzzel zsarolta őt, akkor hogyan hangzik angolul a 150 ezer forint? Ezt Bilal többszöri próbálkozásra sem tudta elmondani. Majd azt válaszolta:
Ha mondják nekem, megértem, hogy mennyi pénzről beszél... De euróban is elmondta a lány!
Ennek már az ellentmondott, hogy a 9 osztályt végzett férfi a támadás után az étteremben kasszájából pénzt vett ki, aztán egész egyszerűen vonatra ült, és elmenekült. A férfit végül Ausztriában Linzben fogták el a nemzetközi elfogatóparancs alapján.
Az afgán férfinak van még két bírósági ügye.
A Magyarországon menekült státusúként tartózkodó 18 éves afgán férfi 2018. június 1-jén Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen mutogatta a nemi szervét.
Az ügyészség a büntetések jelentős súlyosítása miatt fellebbezett.